Bartók Tavasz Nemzetközi Művészeti Hetek

Generációk nőttek fel úgy, hogy kötelező olvasmányként forgatták Jókai Mór nagy klasszikusát, Az aranyember című regényt. Az biztos, hogy meghatározó alkotás, ezt mi sem bizonyítja jobban, hogy még ma is képes parázs vitákat kiváltani az irodalmi életben. Szóval épp itt az idő, hogy valódi összművészeti élményként is találkozhassunk vele. A Bartók Tavasz keretében most lehetőségünk nyílik erre a műre teljesen más megvilágításban, kötelezettségektől mentesen, filmtörténeti csemegeként és egyben zenei kuriózumként tekinteni. És ha ez önmagában nem volna elég, akkor lássunk 6 olyan érvet, ami miatt feltétlenül látni kell a májusi produkció online bemutatóját.

Forrás: Nemzeti Filmintézet - Filmarchívum

Egyedülálló kincs a magyar filmtörténetben

A fesztiválon látható alkotás, Az aranyember a regény első filmadaptációja, amely a némafilm virágkorában, 1918-ban készült. Bár a töretlen népszerűségnek örvendő műből a későbbiekben két másik feldolgozás is született, egyikről sem mondható el, hogy rendezőjük olyan grandiózus terjedelemben gondolkodott volna, mint ahogy azt a korabeli filmgyártás sztárrendezője, Korda Sándor tette. Korda ugyanis 16 felvonásra tervezte filmopuszát, ami amellett, hogy rendkívül nagy kihívás elé állította a forgatás megszervezésén és technikai kiszolgálásán dolgozó stábot, még az érthetőség és befogadhatóság határait is erősen feszegette. Annak érdekében, hogy a film könnyebben befogadható legyen a korabeli néző számára, eredeti elképzelését jelentősen lerövidítette, így született meg a ma ismert, 60 perces filmváltozat.

Sir Alexander Korda, az alföldi lovag

Korda Sándor egészen különleges és kalandos életéről is érdemes pár szóban megemlékeznünk. A világ szemében dúsgazdag filmmogulként ismert alkotó egy alföldi kis faluban született, 25 éves korára már elismert rendezője a magyar filmszakmának és boldog tulajdonosa a budapesti Corvin Filmstúdiónak, amely akkoriban a legmodernebb technikai feltételeket biztosította a filmkészítéshez. Ezzel azonban karrierje még korántsem ért a csúcsára. Pár évig Európa nagyvárosaiban, majd Hollywoodban dolgozott, ahonnan üres zsebbel, de ambíciókkal tele tért vissza a kontinensre. Angliában letelepedve megalapította a London Films stúdiót, ahonnan évente közel 250, amerikai szuperprodukciók színvonalával vetekedő filmalkotás került a közönség elé.

Korda első igazán nagy sikerét 1933-ban érte el a VIII. Henrik magánélete című filmmel, ami elsőként nyert Hollywoodban brit fimként Oscar-díjat. Azt, hogy a rendező milyen népszerűségnek örvendett a szigetországban, az is bizonyítja, hogy olyan világsztárok és hírességek tartoztak munkatársi és baráti körébe, mint Orson Welles, Marlene Dietrich, Robert Graves, Sir Winston Churchill és nem utolsósorban VI. György király. Mivel a Buckingham-palotában akkor még nem volt moziterem, Őfelsége rendszeresen járt vetítésekre Kordáékhoz, majd 1942-ben az angol filmgyártás felvirágoztatásáért lovagi címmel jutalmazta.

Korda Sándor és Merle Oberon / Forrás: fidelio.hu

A némafilm technikai buktatói

Aki rendezőként a századelőn némafilmben gondolkozott, annak számtalan nehézséggel kellett szembenéznie. Kézenfekvő például, hogy párbeszédek és belső monológok híján kihívást jelentett a cselekmények ok-okozati összefüggéseinek bemutatása, a mélyebb gondolati tartalmak átadása és a párhuzamosan zajló cselekmények érzékeltetése. Kezdetben azt a kényszerű megoldást alkalmazták, hogy a vetítés helyszínén valaki narrálta a filmet, vagyis időről időre összefoglalta a nézők számára, mit is látnak a vásznon. Később az általunk is ismert, magyarázó feliratok közbeékelésével igyekeztek megelőzni a közönség értetlenkedését, de ez a megoldás jelentősen befolyásolta a film dinamikáját. Az érthetőség érdekében Korda a regény cselekményét sok tekintetben leegyszerűsítette, a mellékszálakat elhagyta. A műfajjal együtt járó buktatók mellett ki kell emelnünk, hogy Korda a történet végén a szerelmesek végtelen boldogságának érzékeltetésére egy meglehetősen szokatlan filmes megoldást alkalmazott. Íratlan szabály volt akkoriban, hogy ellenfényben soha nem forgattak, Tímár Mihály és Noémi alakja mégis úgy fonódik össze a film zárójelenetében, hogy a nap sugarai hátulról világítják meg őket. Ezzel a technikai bravúrral félreérthetetlen üzenetet adott át a nézőknek, miszerint a szerelmesekre a végtelen boldogság vár.    

Forrás: Nemzeti Filmintézet - Filmarchívum

Isten éltesse, Krisztyán Tódor!

Május 11-én lenne 126 éves a filmben Krisztyán Tódort alakító Rajnay Gábor. Az 1945 előtti filmgyártás egyik legfoglalkoztatottabb színészével számtalan filmben találkozhattunk már Jávor Pál, Tolnay Klári vagy éppen Kabos Gyula oldalán (A kölcsönkért kastély, Az én lányom nem olyan, Egy csók és más semmi). Nem meglepő, hogy Korda Sándornak is az egyik legkedveltebb színésze volt. Az 1918-as Jókai-adaptáció szempontjából érdekes egybeesés, hogy első házassága, amelyet Gombaszögi Frida színésznővel kötött, épp Az aranyember forgatásának idején futott végleg zátonyra, és még ebben az évben el is váltak. Másodszorra Papp Editet vette feleségül, és öt fogadott gyermekével, később pedig huszonegy unokájával különösen gazdag életet élt egészen 1961-ben bekövetkezett haláláig.

Bartos Gyula és Rajnay Gábor Az aranyember egyik jelenetében / Forrás: Nemzeti Filmintézet - Filmarchívum

 A vörös félhold, avagy az elveszett tekercsek

Korda alkotását évtizedeken át elveszettnek hitték, egészen addig, amíg 1983-ban rá nem bukkantak a koblenzi Bundesarchiv Filmarchiv gyűjteményében, ahol a nyilvántartásban A vörös félhold címen szerepelt. Sokáig a betétszövegek kizárólag német nyelven voltak olvashatóak. 1995-ben a filmörökség megőrzésére létrehozott program keretében felújították, de a teljes restaurálásra és digitalizálásra csak 2018-ban került sor, amikor a Magyar Nemzeti Filmalap Filmarchívum és Filmlabor szakemberei kezelésükbe vették. Azóta Az aranyembert a magyar filmgyártás legrégebbi, digitális formában elérhető darabjaként tartják számon, vagyis igazi filmtörténeti kuriózum. 

Némafilm és a kísérőzene

A század eleji moziélménynek elválaszthatatlan részét képezte a némafilmeket kísérő élő zene. Mielőtt azt gondolnánk, hogy ennek elsődleges funkciója a képsorok érzelmi dimenziójának erősítése vagy a cselekmény értelmezésének megkönnyítése volt, érdemes leszögezni, hogy a zongorista áldozatos munkája a vetítőgép zaját és a filmtekercsek cseréje alatt beálló csendet volt hivatott elnyomni. Kezdetben a zenei kíséret sem a film tartalmához, sem annak hangulatához nem kötődött. Többnyire teljesen esetleges volt, hogy az aktuálisan felkért zongorista vagy – ritkább esetben – hangszeres trió milyen zenei repertoárral érkezett. Leggyakrabban jól ismert klasszikusok vagy improvizált dallamok előadásával igyekeztek hozzájárulni a zavartalan moziélményhez. Ez az „áldatlan állapot” a 20. század elejétől, az 1910-es évektől kezdett változni, amikor a filmforgalmazók megelégelték, hogy ahány helyen vetítik a filmjeiket, annyiféle értelmezésben jutnak el a nézőkig. Nagyon ritka esetekben fordult elő korábban, de a hangosfilm térhódításával egyre elterjedtebb lett az a szokás, hogy neves komponistákat kértek fel a kísérőzene elkészítésére. Nagyot változott a világ azóta! A Bartók Tavasz május 15-i online ősbemutatója közben Az aranyember olyan zenei kíséret hallható majd, amely tökéletesen illeszkedik a vásznon látható képsorok hangulatához, és ezen túl minden taktusával segíti a film értelmezhetőségét. A kiváló fiatal komponista, Farkas Bence a Müpa őszi zeneműpályázatán ezzel az alkotásával elnyerte a filmzene kategória első díját, érdemes lesz tehát a képernyők elé ülnie úgy a filmrajongóknak, mint a zenei ínyenceknek!