Isten éltesse, Mester!

Létezik a zenetörténetnek egy olyan halhatatlan figurája, akinek nevét minden hétköznapi ember ismeri, és akiről kilencvenkilenc százalékos biztonsággal azt is tudni szokták, hogy zeneszerzőről van szó. Hírnév terén talán ennél többet ember nem is kívánhat, pláne, ha azt is figyelembe vesszük, hogy ez a megállapítás több mint három évszázad távlatából is tartja magát.  Ez a zeneszerző a mai napig viszonyítási pont a zenészek számára, ő az, aki új fejezetet nyitott az egyházi zene történetében, akinek nevével elválaszthatatlanul összeforrt a barokk zene legkedveltebb műfaja, a fúga, akit a lipcsei Tamás-templom kántoraként is emlegetünk, és aki felbecsülhetetlen értékkel gazdagította az európai zenekultúrát. Kereken 337 évvel ezelőtt született a zseniális komponista, orgonista, hegedűművész: Johann Sebastian Bach!

bach_ujra_2.jpegJohann Sebastian Bach, Forrás: Getty Images

A fenti állítások valóságalapját mi sem támasztja alá jobban, mint hogy az idei Bartók Tavaszon is szép számmal találunk Bach-műveket. Húsvét ünnepe szinte elképzelhetetlen a Máté-passió nélkül, amit a fesztiválon a Philippe Herreweghe vezényelte Collegium Vocale Gent előadásában élvezhetünk, de ugyanilyen nélkülözhetetlen eleme az ünnepkörnek a h-moll mise is, amelyet Ton Koopman és az Amsterdam Baroque Orchestra korhű hangszereken szólaltat meg. A Signum Saxophone Quartetnek köszönhetően meghallgathatjuk azt is, hogyan hangzanak a 17. században született művek egy olyan hangszeren, amit csak évszázadokkal később találtak fel. Érkezik az egyik leghíresebb Bach-interpretátorként számon tartott francia zongorista, David Fray is, aki pedig Villányi Dániel szólókoncertjére látogat el, az a zeneszerző angol és francia szvitjeit hallgatva töltődhet Bach muzsikájával. Az ünnepi alkalomra és az induló fesztiválra való tekintettel készítettünk egy különleges Bach-válogatást, amelyen már a Budapestre készülő művészek és zenekarok előadásában élvezhetjük a születésnapos, Johann Sebastian Bach zenéjét. 

 

Mutass kevesebbet

Ajánló

BARTÓK TAVASZ NEMZETKÖZI MŰVÉSZETI HETEK

A Bartók Tavasz 2022 áprilisában a hazai és nemzetközi művészeti élet meghatározó alkotóival, világhírű társulatokkal, lenyűgöző szólistákkal, különleges bemutatókkal várja a kultúrarajongókat Budapesten és az ország nagyvárosaiban.

 

süti beállítások módosítása