Bartók Tavasz Nemzetközi Művészeti Hetek

100 éve született a magyar kortárs zene egyik legnagyobb hatású, innovatív mestere. Tudtad, hogy autódudákra is komponált és Stanley Kubrick tette világhírűvé? Hoztunk pár érdekességet a Bartók Tavasz neki szentelt, áprilisi koncertje előtt. 

Forrás: metmuseum.org

Gyerekkori mesevilágból írt antioperát 

Kezdjük egy gyermekkori infóval, ami rögtön képet ad Ligeti elképesztő fantáziájáról! Ötévesen elementáris hatást tett rá egy filmplakát: Egy anya kálváriája. A kálvária szó már önmagában is izgatottsággal töltötte el, és mivel imádta az y-t, kicserélte rá az á betűket. Ekkor született meg képzeletében Kylwyria, az ország, amelyet egészen 13 éves koráig építget, saját nyelvet, történelmet, társadalmi szabályokat alkot hozzá. Barátja emlékére írt szövegében Kurtág György említi: Ligeti Aventures és Nouvelles Aventures című zeneműveibe emelte be ezt a mesés világot, melyeket egy operában egyesített volna Kylwyria címen. Ez végül nem jött létre, ám a gondolatból megszületett (anti-)operája, a Le Grand Macabre, mely autódudákra komponált nyitányával, részegséget imitáló énekesével hozta zavarba az 1978-as stockholmi bemutató nézőit.

Stopperórával nézte meg a 2001: Űrodüsszeiát

A 60-as években maga Stanley Kubrick szemelte ki Ligeti zenéit. 2001: Űrodüsszeia című mozijához meghívott ugyan egy hollywoodi zeneszerzőt, akitől azt kérte, hogy a magyar zsenit imitálja, a végeredménnyel azonban elégedetlen volt, és inkább lopott egy kis valódi Ligetit. A mester döbbenten nézte a bécsi premiert. Másodszorra is beült a filmre, ez alkalommal viszont már stopperórával a kezében. Kisebb részletek kölcsönzése ugyanis nem számított főbenjáró bűnnek – Ligeti azonban kicsivel több mint fél órát mért az eszközén, úgyhogy perelt. „A villódzó, színes fényes csillagkapu-jelenet teljesen hatástalan lett volna Ligeti káprázatos hangjai nélkül” – olvasni a The New Yorker hasábjain. A kéretlen kollaboráció Ligetit világhírű zeneszerzővé tette. Zenéjét, már engedéllyel, két másik Kubrick-filmben is meghallgathatod: a Ragyogásban és a Tágra zárt szemekben – utóbbi premierjére már Ligeti kísérte a rendező özvegyét.

Művészetére kagylókürt és antilopszarv is hatással volt

Zenei nyelvére sokféle impulzus hatott: 1956 előtt Bartók, ’57 után az elektronika. Erdélyi születésű, így közelről ismerkedhetett meg a román folklórral is. A hegyekben hallotta először a bucium elnevezésű fúvós hangszert, furcsa hangzását Concert Românesc című művébe is beemelte. Az Európán kívüli zenei kultúrákat is lelkesen kutatta. 1982-ben egy Puerto Ricó-i tanítványa mutatott neki egy lemezt: „Egy közép-afrikai köztársaságbeli törzs zenélt rajta antilopszarvakkal, kagylókürtökkel és fatörzsekkel. Nagy csodálattal hallgattam, megnyitotta számomra a bonyolult poliritmika világát.” 1985-től írt zongoraetűdjeiben az afrikai xilofon és lamellafon is felfedezhető. Úgy fogalmazott: Schumann és Chopin stílusát és az afrikai zene lüktetését egyesítette. A jazz is erősen hatott rá, ebben a spontaneitást kedvelte.

Zenéjét egy ponton a zakójához hasonlította

„Börtönben vagyok. Az egyik fal az avantgarde, a másik a múlt. Szabadulni akarok.” Halálakor a The New York Times idézte ezt a gondolatát. A lap a 20. század második felének egyik leginnovatívabb zeneszerzőjeként említi. Ligeti mindig új utakat keresett, nézeteit folyamatosan újragondolta. Művészetről és tudományról hasonlóan vélekedett: „Összefüggéseket keresnek, amelyeket mások még nem ismertek föl.” Sajátos stílusjegyét – amelyet maga nevezett el mikropolifóniának ­– egy Krúdy-novella ihlette, amelyben egy öregasszony egy folyamatosan és összevissza ütő órákkal zsúfolt lakásban él. Ligeti 1962-ben száz metronómra komponálta Poéme symphonique című művét, melyben a metronómok először együtt – de nem egy ütemre – zakatolnak, ahogy azonban közeledik a darab vége, és folyamatosan állnak le, egyre inkább meg lehet különböztetni az egyes metronómok hangját. Ligeti részletes instrukciókat adott a mű előadásához. Bár a bemutató botrányba fulladt, a nézők pedig polgárpukkasztást kiáltottak, ő korát megelőző módon kísérletezett a mechanikus zenével. A The Guardiannek a saját zakóját hozta példaként a mikropolifóniára: „Egy sűrű hálót szerettem volna kreálni, amelyben képtelenség hallani az egyedi hangokat. Ebben a zakóban is találsz zöld, kék, sárga cérnaszálakat – de a felület egységes.” A 60-as évek közepétől aztán újból a melodika és a ritmika lett nála az uralkodó.

Kedvenc költője Weöres Sándor volt 

Először 1946-ban komponált a verseire, majd nagy örömére személyesen is megismerkedett vele. Kurtág így emlékszik vissza az első Weöres-kompozíciókra: „Én majdhogynem innen számítom az igazi Ligeti indulását. (...) robbanásszerű, bátor, szürrealista-bolond magára találás és egyben ígéret a jövőre.” 1956-os emigrációja után is ő az egyetlen magyar költő, akinek műveit megzenésíti. Utolsó befejezett műve, az Amadinda Ütőegyüttes számára 2000-ben írt dalciklus, a Síppal, dobbal, nádihegedűvel is Weöres ihletésére született. Ismét Kurtágot idézzük: „Sámánian mesterinek nevezem magamban, ahogyan néhány vonással hegyeket mozgat, ordas farkasokat rémít-fenyeget mindjárt az első dalban.”

+ 1: Mesterek barátság

Nem véletlenül említettük végig a cikkben Kurtág Györgyöt, hat évtizeden át voltak ugyanis barátok a korszak másik nagy hatású zeneszerzőjével. 1945 szeptemberében mindketten a Zeneakadémia folyosóján várták felvételi vizsgájukat, itt indult a történetük. Kurtág 1993-ban, Ligeti 70. születésnapjára ezt írta barátjáról: „Mit jelent nekem Ligeti? Annak a sejtelmét, hogy van valami magasabb rendű, valami tökéletesebb, mint amit én egyáltalán el bírok képzelni, hogy vannak összefüggések a művészetben, a tudományban és a világegyetemben, melyekről ő számot tud adni, és itt félbeszakad a mondat.”

Egy nem mindennapi barátság: Kurtág György és Ligeti György
Forrás: BMC