Bartók Tavasz Nemzetközi Művészeti Hetek

A skandináv irodalom mással összehasonlíthatatlan, komor, mégis reményteli világa emberek millióit varázsolja el, egyik legjelesebb képviselője pedig nem más, mint a norvég Jon Fosse, akit napjaink Ibsenjeként emlegetnek. Drámáit a világ számos pontján játsszák nagy sikerrel, prózai műveit és verseit több mint negyven nyelvre fordították már le. Három kisprózából álló Trilógiájának első részét Eötvös Péter vitte színre: a Sleeplesst, azaz az Álmatlanságot pedig áprilisban koncertszerű előadásban a hazai publikum is megtekintheti.

 Fotó: Tatiana Syrikova

Aki számára az írás a túlélés módja

Sokan egyenesen napjaink Ibsenjeként emlegetik – bár ez szerinte nem fair sem Ibsenre, sem rá nézve. Jon Fosse azonban kétségkívül a kortárs norvég és világirodalom egyik legjelentősebb alakja, Európa egyik legtöbbet játszott drámaírója, akinek emellett regényeit és verseit több mint negyven nyelvre fordították le. Elismertségét mi sem bizonyítja jobban, mint hogy 2013-ban az irodalmi Nobel-díj nagy esélyesének tartották (végül aztán Alice Munro kapta meg), és hogy egyik rezidenciája – amelyet a norvég állam ajánlott fel neki – nem mellesleg a norvég királyi palota szomszédságában van. Mondani sem kell, hogy hosszú utat járt be a most 62 éves író, drámaíró, aki egy távoli farmon született Haugesund közelében, Norvégia nyugati partján, a hatalmas Hardanger-fjord torkolatától nem messze. A vad táj, annak elszigetelt falvai, a veszélyes tenger pedig beszivárognak munkáiba is. „Nem tudnék olyan színdarabot írni, mint az Én vagyok a szél anélkül, hogy ne tudnék semmit a tengerről” – mondta korábban a Guardiannek. Számára az írás a túlélés egyik módja, a darabjaiban tapasztalható elhagyatottság pedig nagyon is zsigeri élménye. „Az írás a túlélés egy módja. (…) Nagyon fiatalon, 12 évesen kezdtem el írni – kis verseket, rövid történeteket. Megteremtettem a saját helyem a világban, egy olyan helyet, ahol biztonságban érezhetem magam. Ez egyfajta menekülés” – nyilatkozta az író, aki a főművének tartott többkötetes, közel ezerháromszáz oldalas Szeptológiát 2015-ben kezdte el írni, és amelynek első kötete, A másik név elérhető itthon is. 

Jon Fosse: A másik név, Forrás: The Guardian 

Akinél a sötétség fénylik, és mindig reményteli

Műveit a drámaiság mellett erősen jellemzi a költőiség, ahogy híres földije, Karl Ove Knausgård írta: „Fossét olvasva, legyen szó az esszéiről, drámáiról, rövidprózáiról vagy éppen a regényeiről, az olvasó ugyanazzal a jellegzetes írásmóddal szembesül, akár harmincöt év távlatából is. Miből áll ez a félreismerhetetlenség, ami Fosse minden írásából árad? A tekervényes és réteges szerkezetű szövegek nem annyira a stílusuk – az ismétlések, motívumok és minták: fjordok, evezős csónakok, eső, testvérek, zene – miatt egyediek, hanem sokkal inkább amiatt, ami ezekből kiderül. Mert Fosse írói világa nem az ötletek, a provokáció miatt érdekes, sőt a korunkra jellemző témákat is kerüli, vagy csak letompított hangon jeleníti meg. Bár szövegei gyakran a halált és a lét valamiféle minimumát közelítik meg, sosem a kiábrándultság vagy a mizantrópia felől teszik ezt. Fossénél a sötétség fénylik, és mindig reményteli.” Igaz ez Trilógiájának első részére, Sleepless, azaz Álmatlanság című művére is, amely súlyos társadalmi, erkölcsi kérdéseket feszeget.

Forrás: pexels_Stein Egil Liland

Szabad-e ölni a családod megmentéséért?

A Trilógia három kisprózában (Álmatlanság, Olav álma, Esti dal) mutatja be két tizenéves, terhelt múlttal rendelkező fiatal szerelmét, amely a norvég fjordok világában bontakozik ki. A hagyományos élet és a civilizált világ díszletei előtt nemcsak a fiatal pár élete, hanem családjaik sorsa is kirajzolódik. A fiataloknak semmijük sincs szerelmükön kívül. Gyereket várnak, de maguk is gyerekek még, a felnőttek irgalmától és segítségétől függenek, mégsem számíthatnak tőlük semmire. El kell hagyniuk otthonukat, a kis halászfalut, hogy egy másik városban próbáljanak szerencsét, de próbálkozásuk végül csendes tragédiába torkollik.

„Mit csináljunk, kérdi Alida
Az éjjel meg kell húzódnunk valahol, mondja a lány
Igen, mondja Asle
Legalább húsz ajtón bekopogtunk és szállást kértünk, mondja Alida
Volt az több is, mondja Asle
És senki nem akart befogadni, mondja a lány
Senki, mondja a fiú
Hideg van kint aludni, és átáztunk, mondja a lány
Igen, mondja a fiú
és állnak sokáig és nem szólnak és esik és hideg van és nem látni senkit az utcán, napközben sokan voltak az utcákon, mindenféle népség, fiatalok, öregek, de most benn vannak mind a házaikban, benn a fényben és a melegben, és szakadni kezd az eső és szakad az égből és tócsákban áll előttük a víz és Alida leteszi a szatyrait és leguggol és a mellére csuklik az álla és lecsukódik a szeme és Alida ülve alszik és Asle is nagyon fáradt, nagyon fáradt, hiszen olyan régen feküdtek ágyban…” *

Forrás: pexels_Stein Egil Liland

A legmélyebb kilátástalanság erőszakot szül

„Valahányszor azt látja a fiú, hogy nem tud másként javítani a lány és a születendő gyermek helyzetén, sorra eltünteti az embereket, akik kiközösítették őket. Három gyilkosságot követ el, így végül felakasztják. És itt jön az opera fő kérdése: szabad-e egy tizenéves fiúnak a családja megmentéséért megölni azokat, akik megtagadták tőlük a segítséget?” – teszi fel a kérdést Eötvös Péter zeneszerző, aki a berlini Staatsoper felkérésére írta opera-balladáját, amely Jon Fosse Trilógiájának első részére, az Álmatlanságra épít.

Eötvös Péter, Fotó: Csibi Szilvia

Eötvös a Fideliónak adott korábbi interjújában azt mondta, Fosse műve elsősorban azért érdekelte, mert az egyén és a társadalom kapcsolatáról szól. Olyan alapvető morális kérdéseket vet fel, hogy vajon igazolhatja-e a bűnbeesést, ha a bűn oka megalapozott? És vajon minden körülményt figyelembe véve igazságos lehet-e a bűnnel járó következmény, az ítélet? Szabad-e egy tizenéves fiúnak a családja megmentéséért és védelméért megölni azokat, akik megtagadtak minden segítséget tőlük? Jon Fosse balladai tömörségű művében elképesztő finomsággal és érzékenységgel érzékelteti az embertelen társadalom működési mechanizmusait. A 2007-ben született mű Mária és József bibliai történetére, valamint a nyolcvanas évekbeli menekülthelyzetre is erősen asszociál. Ez ma is aktuálissá teszi az alkotást, amelyet a valahová tartozás, az egyéni identitás- és helykereséssel való küzdelem hat át, és a társadalom közömbösségére való reakció tetéz. Ahogyan azt a könyv kiadójának ajánlásában olvashatjuk: ez a mű olyan, akár a csendes búvópatak, melynek mélyén rettentő, kegyetlen erő lakozik.

Nemzeti Filharmonikusok, Fotó: Csibi Szilvia

És épp ezért a történet tökéletesen működik operaszínpadon

Eötvös előszeretettel nyúl irodalmi művekhez, az Álmatlanságot 2021 novemberében Mundruczó Kornél rendezésében mutatták be nagy sikerrel Berlinben. A Bachtrack például a következőket írta róla: „A zeneszerző által papírra vetett dallamok mindig drámaiak, képekben gazdagok, élénkek, sőt teátrálisak. Ezt normál hangszereléssel és néhány további ütőhangszerrel éri el. Zenéje mindig harmonikus marad, nincsenek itt kirívó ellentmondások. Karmesterként gyengéd irányítása alatt tartotta a finom hangzású Staatskapellét, egészen az utolsó, elhalványuló szólóhegedűhangig.” A kritika a szereplők remek teljesítménye, illetve a jelmezek és az izgalmas díszlet mellett kiemelte a librettót is, amelyet Eötvös felesége és állandó alkotótársa, Mezei Mari készített el. És hogy milyen férj és feleségként a közös munka? Erről Eötvös korábban így nyilatkozott a Népszavának: „Azért nagyon jó Marikával dolgozni, mert – ahogy mondani szokta – ő egy mezőkövesdi parasztlány, aki megtartotta a józan paraszti eszét. Meg tudja mondani, minek van értelme és minek nincs. Ez a képességem nekem teljesen hiányzik. Minden kontroll tőle jön, ami afelé visz, hogy egy normális közönségnek elő lehessen adni, amit írok. »Hát csak nem gondolod, hogy ezt így?« És én akkor nem gondolom. Már ki is van húzva!” És milyen csodák születnek ebből a közös alkotófolyamatból! Ezek közül a Sleeplesst (Álmatlanság) a külföldi közönség után most a hazai publikum is láthatja, ez alkalommal koncertszerűen: a magyarországi bemutatót április 12-én tartják a Bartók Tavasz keretein belül.

(*A szövegben szereplő idézet a regény magyar nyelvű kiadásából származik. Fosse, J. (2015.) Trilógia. Pozsony: Kalligram Kiadó. Fordította: A. Dobos Éva.)