Sötétségből a fénybe – Boban Marković legutóbbi albumát egyszerűen hallani kell!

Mrak, azaz sötétség – ezzel a címmel jelentette meg hosszú hallgatás után, 2019-ben új albumát a rezesek királya, Boban Marković. Az album pedig – amellyel frissességet csempészett a műfajba – rögtön a világzenei listák élén landolt. A szerb trombitaművész családjában az istenadta tehetség apáról fiúra öröklődik, a mindent átható életöröm pedig a zsigerekből jön. Ez elég is volt ahhoz, hogy egy kis dél-szerbiai településről egészen a világhírnévig röpítse Boban Markovićot, aki évek óta különleges kapcsolatot ápol hazánkkal, és akinek díjnyertes albumát épp ezért a Fonó adta ki. A Mrakkal a Boban Marković Orkestar úgy épít a hagyományokra, hogy közben képes volt megújulni is, ezzel pedig valami fenomenálisat alkottak!

boban-markovic_c_boban_markovic_official.jpgBoban Marković, Fotó: Boban Marković official

Apákról fiúkra örökített tehetség

A kis dél-szerbiai településről, Vladičin Hanból származó Boban Marković családi öröksége a zene – egészen pontosan a trombitaszó. Nagyapja és apja is trombitán zenélt, utóbbi különböző zenekarokban mutatta meg tudását. Ez a tradíció nem idegen arrafelé a roma családokban, így a kis Boban maga is csak ötéves volt, amikor megkapta első trombitáját – idő kellett hozzá azonban, hogy rájöjjön, ez az ő igazi útja. Eleinte az apja ráhatására esküvőkön, ünnepségeken lépett fel, hogy pénzt keressen a trombitájával, majd húszévesen megalapította első zenekarát, és akárcsak mindenki, aki komolyan meg akarja méretni magát a hangszerével, Gučába, a legendás trombitafesztiválra vette az irányt, ahonnan ezt követően többször is az első díjjal, az Arany Trombitával tért haza. Itt figyelt fel rá Goran Bregović is, akit azonnal levett a lábáról Boban zsigeri tehetsége, és zenekarával együtt rögtön bevonta az Arizonai álmodozók és az Underground című Kusturica-filmek zenéjének munkálataiba – ezzel pedig a világot jelentő deszkákat is megnyitotta számukra. Amíg viszont Boban egyre-másra aratta az elképesztő sikereket, apja nem tétlenkedett otthon: szárnyai alá vette Boban kisfiát, Markót, hogy segítsen kinevelni az új nemzedéket. „Markóval egy volt a mesterünk: az édesapám. Amíg turnéról turnéra jártam, ő volt az, aki megtanította a fiamat, hogyan fújja meg a trombitát, hogyan képezzen vele hangokat” – mondta Boban egy korábbi interjúban.

bobanmarkomarkovic_by_michaelmann.jpgBoban és Marko Marković, Fotó: Michael Mann

Egy új éra

Marko tehetségesnek és szorgalmasnak bizonyult, kitartásának pedig meg is lett a gyümölcse: tizennégy éves volt csupán, amikor bevették édesapja zenekarába, a Boban Marković Orkestarba. „Az első egy-két évben szinte alig tudtam megszokni, hogy örökké úton vagyunk. El kellett fogadnom, hogy a zenészszakma, a trombitásélet ezzel jár, és be kellett látnom, hogy tulajdonképpen kiskorom óta másra sem vágyom, mint hogy tagja legyek ennek a közösségnek, és apámmal együtt utazzam-zenéljem körbe a világot” – mondta Marko, aki egyre több szólistafeladatot kapott a zenekarban. Tehetsége és kitartása egészen a zenekar élére repítette: 18. születésnapján ugyanis apja neki ajándékozta a zenekarvezetés jogát, és a banda onnantól kezdve tíz évig a Boban & Marko Marković Orkestar nevet viselte. Marko frissességet és fiatalos energiákat hozott a csapatba, ám egy idő után szeretett volna kilépni apja árnyékából, így megalapította saját zenekarát. Boban Marković azonban „egyedül” sem tétlenkedett…  

Sötétségből a fénybe

Boban Marković szívében különleges helyet foglal el hazánk, hosszú évek óta jár vissza rendszeresen Magyarországra. Legelső fellépése annak idején a Fonóban volt, és ahogy egy korábbi interjúban fogalmazott: azóta is ezer szállal kötődik hozzá, illetve az országhoz. Ez is abból adódik, mennyire szeretem Magyarországot és a magyarokat. Tulajdonképpen itt van a második hazám, ezért úgy döntöttem, megérdemlik, hogy Budapesten forgassam le az egyik új számunk (a Mrak – a szerk.) videóját. A város legszebb részeit szerettem volna egy hajóról megmutatni, illetve a romkocsmák világát is” – mondta egyebek mellett a videóklipről, amely akár egy Budapest-imázsfilmként is megállná a helyét.

Nem véletlen tehát, hogy hosszú szünet után 2019-ben megjelent albumát, a Mrakot (Sötétség) épp a Fonó adta ki. Címadó dala egy keserédes vallomás, amely megidézi mindazt, ami a Balkánra annyira jellemző: a szenvedélyes, pörgős ritmusokat és mellette a szívbe markoló, visszafogott mélységeket. Ez a kettősség – ami az ott élő emberek sajátja, a Balkánon ugyanis sírva vigadnak – az egész albumot áthatja. A zenei anyag egyszerre hagyományos és – egy kis elektronikának köszönhetően – nagyon is aktuális; tudatosan épít a tradicionális balkáni rézfúvósdallamokra, de mellette igyekszik szélesíteni a világzene fogalmát a Boban Marković Orkestaron belül is. Az album címadó dala, a Mrak zenéje és szövege ezúttal nem egy népdal alapján íródott, hanem teljes egészében Boban Marković jegyzi. Egy sötét gondolatokkal küzdő ember hazatéréséről szól, aki hiába érkezik meg nehéz szívvel a szerettei közé, azok fénnyel – és zenével – oldják fel benne a vándorlása során szerzett sebeket. Az albumon szereplő két utolsó dal egyfajta ráadás. Mindkettő egy-egy olyan szám átdolgozása, amelyet a zenekar már évek óta nagy sikerrel játszik a különböző színpadokon: az egyik a Gypsy Kings Djobi djoba című dalának rezesváltozata, a másik pedig – az album bónuszaként – a Cigányok idejéből ismert és a banda repertoárjából kihagyhatatlan Ederlezi, amelyet ezúttal Alexandra Borisova bolgár énekes-színésznő énekel.

A balkáni rezes cigányzene reneszánsza

A zenei anyag egy nagyon sűrű időszakban, a 2018-as koncertszezonban készült, amikor a zenekar sokat turnézott külföldön is, a koncertek közötti szünetekben pedig nem álltak meg, hanem jobbnál jobb zenei ötletekkel rukkoltak elő, kvázi egymást inspirálva. A zenekari buszban szinte megállás nélkül szólt a zene, ha valaki rákezdett egy dallamra, máris rácsatlakozott más. „Azon kaptuk magunkat, hogy mire a helyszínre érkeztünk, készen állt a kórusrész a következő új nótából” – mondta korábban a zenekar menedzsere.

boban-markovic-koncert-original.jpgBoban Markovic Orkestar, Fotó: BM official

 Az örömzenélésből és improvizációs alkotófolyamatból született formabontó album a megjelenést követően hatalmas nemzetközi sikert aratott: rögtön a világ legrangosabb világzenei toplistája, a World Music Chart élén landolt – és ott is maradt két teljes hónapig, ami ritkaságnak számít. A ranglista zsűrijében egyébként huszonhét ország mintegy ötven rádiós világzenei szakembere szavaz a hónap legjobbjaira, és ez az egyik legrangosabb szakmai elismerés, amit egy lemez a nemzetközi világzenei piacon kaphat. Nem csoda, hogy a sajtóban a Boban Marković Orkestar lemezét a balkáni zene nagy visszatérésének nevezték, a Songlines magazin pedig világcsúcs (Top of The World) minősítéssel illette, amivel már a lemez megjelenésekor a világ legjobbjai közé emelte ezt a különleges albumot, melyből ezúttal sem hiányzik a keserédes és mindent átható balkáni életöröm, de amelynek modern elemeivel már a fiatalabb generációk felé is nyitnak. Méghozzá nem is akárhogy!

A Boban Marković dinamikus, ugyanakkor dramatikus zenei világára épülő, Parádé című darabot április 3-án, a Boban Marković Orkestar közreműködésével mutatják be a Bartók Tavasz keretein belül.

 

Mutass kevesebbet

Ajánló

BARTÓK TAVASZ NEMZETKÖZI MŰVÉSZETI HETEK

A Bartók Tavasz 2022 áprilisában a hazai és nemzetközi művészeti élet meghatározó alkotóival, világhírű társulatokkal, lenyűgöző szólistákkal, különleges bemutatókkal várja a kultúrarajongókat Budapesten és az ország nagyvárosaiban.

 

süti beállítások módosítása