Bartók Tavasz Nemzetközi Művészeti Hetek

„Másként nem lehet alkotni, csak ha személyes az egész” – vallja a magyar–marokkói származású, Junior Prima díjas Guessous Majda Mária (Mesi) énekes-dalszerző, akinek gazdag gyökerei úgy táplálják művészetét, mint bőséges tavaszi eső a földeket. A vele készült interjúkban mindig kiemelik, hogy tíz nyelven énekel, hogy különleges alkotói munkája – ahogy a hangja is – egyedülálló hazánkban, és hogy általa képez hidat nemzetek, illetve emberek között. De vajon milyen ember bújik meg a tehetséges művész mögött? Milyen gondolatok foglalkoztatják, hogyan kapcsolódik gyökereihez, kettős identitásához, és mit gondol a saját feladatáról művészként? Egyebek mellett erről is beszélgettünk Mesivel, aki április 8-án Bartók arab gyűjtésének néhány dallamát varázsolja a színpadra a Tiszta forrás című előadásban, amelyet nemrég nagy sikerrel mutattak be Dubajban.

Fotó:  Guessous Majda Mária (Mesi) © Raffay Zsófia

Annak ellenére, hogy klisének tűnik, ezekben a rendkívüli időkben mégis van létjogosultsága, hogy úgy kezdjük az interjút: hogy vagy?

Ahogy a világban, úgy a szűk környezetemben is sűrű minden, keresem a helyemet. Megrendítő és felfoghatatlan, hogy a szomszédban ilyen dolgok történnek. Azt, hogy kinek mi a feladata egy ilyen helyzetben, mivel tud segíteni, mindenki belülről érzi. Bennem nagyon munkál a vágy, hogy a békét közvetítsem minden eszközömmel, legyen ez a hangom, a mosolyom vagy éppen a két kezem, amivel segíthetek a rászorulókon, menekülteken.

Az utóbbi időszakban a munkád, az éneklés kapcsán is elindultál egyfajta segítői úton. Legalábbis az Átváltozás című album, amelyen igaz történeteket, emberi sorsokat mutatsz be, erről árulkodik. Honnan hozod ezt az attitűdöt?

A mások megsegítésére való törekvés elemi szinten él bennem, ahogy a gyógyítás iránti vágy is – sokáig orvos akartam lenni. Ezt a mintát láttam, orvosok vettek körbe szűkebb és tágabb családomban is. Különösen a rengeteget éneklő nagypapám mintája égett belém (dr. Seres Géza, akitől a „Tiszta udvar, rendes ház” mozgalom is ered – a szerk.). Az ő élete, erős küldetéstudata hatott rám is, hisz mellette nőhettem fel. Én azonban tőle eltérően a zene eszközét kaptam arra, hogy segítsek, és pozitív, gyógyító folyamatokat indíthassak el másokban.

Ezt hogyan éred el?

Művészként felelősségemnek érzem, hogy az emberek figyelmét saját belső világukra irányítsam. Nagyon fontos, hogy foglalkozzunk azzal, ami a lelkünkben van, az ugyanis mindenre kihat. A művészet pedig csodás eszköz ahhoz, hogy erre a belső világra irányítsa a fókuszt – még a kívülről jövő rengeteg inger ellenében is –, ilyen szempontból pedig képes kapaszkodóvá válni. Ahogy említetted, erről szól legutóbbi lemezem, az Átváltozás is: segít felfedezni, hogy a mindennapokban mi minden nyújthat lelki kapaszkodót, ami átvezet a nehézségeken. A zenei anyaghoz olyan embereket kérdeztem arról, hogy miben találják meg az örömüket, a vigaszukat, akiknek életük egy szakaszában – vagy még mindig – sokunk számára elképzelhetetlen nehézségekkel kellett, kell szembesülniük. Olyanokat, akiknek hozzánk képest az sem alapvetés, hogy csak úgy le tudnak venni egy poharat a polcról, vagy hogy minden este van fedél a fejük felett. Az általuk megosztott gondolatok pedig a zenén keresztül bárkihez eljuthatnak, és átsegíthetik egy nehezebb pillanaton. Nekem személyesen is rengeteget segítettek az ő történeteik. A művészet ereje hihetetlen dolgokra képes – ha valaki tudja használni.

Fotó: Tiszta forrás © Csibi Szilvia, Müpa

Jól érzem, hogy ez a gondolatkör most mindennél jobban foglalkoztat: hogyan tudsz segíteni, méghozzá jól segíteni másokon?

Igen. Sokat gondolkodtam az utóbbi időben – főleg a Covid-helyzet óta – azon, művészként mi a szerepem, hogyan tudok „előrelendítője” lenni a társadalomnak, hogyan tudom segíteni a zeném által az emberek lelki harmóniájának megteremtését. Van-e egyáltalán ilyen feladatom művészként – szerintem van. Most egy új állomáshoz érkeztem, amelyben nagyon fontos számomra ez a kérdéskör. A hivatásom lényegi mozgatórugóinak tisztázásán kezdtem tudatosan dolgozni.

Persze emellett még nagyon sok más izgalmas projektben is részt veszel.

Sőt, igazából most kezdenek megérkezni az életembe azok a feladatok, amelyekre régóta készültem lélekben. Ilyen a többek közt a Bartók arab gyűjtésének néhány részletét feldolgozó előadás is, a Tiszta forrás, amely nagyon szép és megtisztelő feladat. És ami nem mellesleg épp jókor jött: most érkeztem el ugyanis oda, hogy valóban hozzá tudtam nyúlni ehhez a zenei anyaghoz, lettek eszközeim hozzá. Már érettebb rálátással, szakmaisággal, egyszóval egészen máshogy látom ezt a gyűjtést, mint akár tíz évvel ezelőtt, amikor először találkoztam vele. Akkor még nem mertem belefogni.

Miért? Hiszen technikailag már akkor is meg lett volna az eszközkészleted, a tehetséged adott volt, ahogy a személyes kapcsolódásod is, ami az igazi pluszt adja ebben a történetben…

Annak ellenére, hogy a családom egyik fele Marokkóban él, én nem kint nőttem fel, így a nyelvi eszközkészletemet illetően úgy éreztem, valami olyasmi hiányzik a batyumból, ami miatt nem tudnék úgy hozzányúlni az anyaghoz, ahogy szerintem kellene. A nehézségek másik oka a gyűjtésben rejlett. Sajnos a dalszövegek nem kerültek lejegyzésre, illetve a felvételek minősége sem a legjobb. Megfejthetetlennek tűnt az anyag. Végül azonban sikerült felkutatnom egy olyan segítséget, aki beszéli azt a Biskra környéki algériai dialektust, amelyen a Bartók által feljegyzett dalokat éneklik, és ez átvágta a „gordiuszi csomót”. Az arab nyelv és zenei világ is közelebb került hozzám, mint valaha, hiszen sokszor látogathattunk el a férjemmel arab országokba, akár tanulmányút céljából is.  

Hogyan sikerült megtalálnod a segítődet tíz év után?

Két irányba indítottuk el a keresést Algéria felé az egyik zenésztársammal, végül a sors fintora, hogy éppen Magyarországon találtam rá egy olyan emberre, aki kifejezetten ezt a tájnyelvet beszéli – ő segített a kiválasztott dalok szövegeit értelmezni és lefordítani. Az összeállításunk körülbelül négy és fél perces, ami kevésnek tűnhet, viszont hatalmas munka van benne, mert az egész anyagot – 118 fonográfhengernyi felvételt – át kellett mazsoláznom hozzá. Sokszor még a dallamok is nehezen kivehetőek ezeken a felvételeken, de ez még inkább motivált. Népzenészként rengeteg ilyen felvétellel dolgoztam már, és épp azt szeretem a népzenében, hogy hihetetlenül nagy sikerélmény a múlt hangjait „kivarázsolni” és a jelenbe hozva újraalkotni – emiatt számomra nagyon inspiráló, ha valami ennyire nehéz (nevet).

Azt viszont tudni kell, hogy a nehézségek ellenére Bartók nagyban megkönnyítette a munkámat azzal, hogy a dallamokat többször és többféle formában rögzítette; a felvételeken kifejezetten érződik az ő igényessége, precizitása, hozzáértése. Miután pedig kiválasztottam a dallamokat, amelyek tetszenek, elküldtem őket az algériai segítőmnek, aki lefordította a dalok tartalmát. Ha közel éreztem magamhoz ezután az adott dalt, akkor elkezdődött a megtanulása és kidolgozása. Egy soklépcsős folyamat volt ez, és a végén olyan összeállítás született, amelyet nagy horderejűnek érzünk a zenésztársaimmal.

Fotó: Tiszta forrás © Csibi Szilvia, Müpa

A produkció nemrég Dubajban debütált. Milyen volt a fogadtatása? Milyen érzésekkel készültök ezek után a hazai premierre?

Mindannyian eufórikus hangulatban jöttünk le a színpadról. Mind a Magyar Állami Népi Együttes és a Győri Balett táncosai, mind a zenészek – Szalonna és Bandája, Ölvedi Gábor, Saïd Tichiti, Smuk Tamás, Szlama László – szívvel-lélekkel voltak jelen a színpadon, és ezt a közönség is megérezte. Rengetegen ültek a nézőtéren, hatalmas tapsot kaptunk. Nagyon várjuk, hogy újra színpadra állhassunk ezzel a produkcióval, amely Káel Csaba rendezését dicséri. A teljes produkció zenei szövetének megalkotása pedig Fekete-Kovács Kornél, Gőz László és Pál István Szalonna munkájának gyümölcse. Hatalmas élmény és megtiszteltetés velük együtt dolgozni.

Egyénileg mit adott neked ez az alkotási folyamat: mennyire segített még jobban közel kerülni arab gyökereidhez, identitásodhoz, illetve még inkább megtalálni magadban ennek a kultúrának a helyét?

Ez a munka számomra egy megérkezés is. Amikor ezt az összeállítást éneklem, egység van bennem, és nem kétség. Amióta a magyar népzene mellett az életemben helyet kapott a török és az arab zene is, még erősebb bennem ez a kohézió, és minden alkotási folyamat során ezt a felszabadító egységélményt élem meg.

Fotó:  Guessous Majda Mária (Mesi) © Raffay Zsófia

A kettős identitású emberek sokszor élik meg, hogy az adott nyelvi közegben más-más vonás domborodik ki a lényükből. Ezt te is érzékeled? Más vagy, amikor arabul énekelsz, mint amikor magyarul?

Abszolút, igen! Tudod, mi volt az igazán szívszorító? Amikor a testvéremnek – aki kint nőtt fel Marokkóban – megmutattam az előadás ránk eső szeletét, potyogtak a könnyei, ahogy hallgatta. Az összeállításunk visszarepítette a gyerekkorába, és élő módon felelevenítette benne az arab világ temperamentumos, lüktető erejét. De másként nem is lehet alkotni szerintem, csak így, hogy személyes az egész. A februári főpróbán megfigyeltem magamon, hogy mennyire másként vagyok jelen ebben a produkcióban. Ehhez valószínűleg az is hozzátesz, hogy ezúttal nem bağlamán játszom, nem ülve éneklek, hanem állva, ami egy teljesen más minőség. De emellett az is igaz, hogy amikor ezeket a dalokat éneklem, egyfajta beavatódás, oldás egyszerre történik bennem. Szavakkal nehéz leírni, de olyan, mint egy megérkezés. Ennek a felkérésnek is köszönhető, hogy a magyarságom és az arabságom összefonódásában egy következő fejezethez értem.

A dalok, amiket választottál, miről szólnak pontosan?

A Bartók-gyűjtés jelentős része vallási tartalmú, így az általam választottak is mind a Teremtőről, illetve Mohamed prófétáról szólnak. A segítőm azt mondta, hogy ennek fő oka a francia gyarmatosítás okozta nehézségekre, társadalmi problémákra vezethető vissza. A kapaszkodó, amit a hit, a vallás jelentett számukra, még hangsúlyosabbá vált a zenei hagyomány szintjén. Magában a teljes gyűjtésben helyet kapott persze mindenféle műfaj, Bartók ezeket 3 + 1-es csoportokra osztotta. A dalok kiválasztása során viszont elsősorban a dallam vezérelt, hogy melyik áll hozzám közel, melyiket tudom elképzelni egy ilyen produkció keretein belül. Ezt követte csak a szövegek megismerése. Azt mindenképp szerettem volna, ha a legelső dallam, ami megszólal tőlünk a színpadon, valóban a Bartók által megjelölt első dallam legyen a gyűjtésből. Így is lett.

Az általad választott dalokat fohászként kell elképzelni?

Fohász, istendicsőítés és egyfajta dicsérete a prófétának. A legelső mondat, amit szólóban éneklek: Isten nevében – arabul: bismillah –, így kezdem el beszédemet. A „bismillah” nagyon fontos szó az arab kultúrában. Mielőtt bármihez hozzákezd az ember, a munkájától kezdve az étkezésig, ez a szó hagyja el a száját. Az, hogy Isten nevében cselekszik, átszövi a mindennapjait annak, aki ebben a kultúrában vagy vallásban él, és nem negatív, szélsőséges, radikális értelemben, hanem teljesen természetes, hétköznapi módon. Ezzel istenszolgálattá teheti minden hétköznapi cselekedetét.

Többször nyilatkoztad már, hogy a zene segítségével hidat képeznél a különböző kultúrák között, de mit jelent ez a gyakorlatban?

Folyamatosan változik, fejlődik bennem ez a kép. Azt érzem, hogy a zene csodálatos eszköz ahhoz, hogy az ember úgy szóljon a másikhoz, hogy az a szívéig érjen. A szív pedig ért és érez. Tudja, hogy mi az igaz, a jó. Ha én ezt dalba foglalva adhatom át, akkor a legközvetlenebb kapcsolódási módot hívom segítségül két ember között – a zene ugyanis egy pillanat alatt közel hoz egymáshoz. A népzene, a népdal pedig különleges erővel bír, hisz funkció hívta életre: ahogy az ember „áteresztette magán az életet”, az zenévé, dallá formálódva többek közt oldó, gyógyító funkciót is betölt. Ez történik bennem is, amikor éneklek, és remélhetően azokban is, akik éppen hallgatják. Ez egy nagyon szép eszköz, ami létrehozva egy csatornát egymás között képes hozzásegíteni ahhoz, hogy egy jobb és teljesebb világban élhessünk.