Arturo Sandoval: a szabadság és a jazz legendás virtuóza

A 10 Grammy-díjjal és 6 Billboard-elismeréssel kitüntetett zenész hollywoodi fordulatokkal teli, filmszerű életét átszövi a szabadság metaforája. Hipnotikus erejű színpadi jelenlétéről ódákat zeng a kritika, ő maga pedig évtizedes zenei múlttal és díjak sokaságával a háta mögött is őrzi kíváncsiságát, alkotókedvét és életerejét. Arturo Sandoval pályáját győri és debreceni fellépése előtt idézzük fel.

Egy feszültséggel teli előzetes a legjobban várt moziknak sem árt, induljon hát ez a blogposzt is egy gyors szinopszissal. Miután Arturo Sandoval zenei tehetségével kiviláglik mélyszegénységben élő családjából, sorkatonasága alatt bebörtönzik, csak mert jazzt hallgat a rádióban. Később zenei ikonja sofőrjévé szegődik, akinek segítségével aztán Fidel Castro diktatúrája elől az USA-ba menekül, hogy végül világhírre tegyen szert bravúros kvalitásaival, és 2013-ban Barack Obama Szabadság érdemrenddel tüntesse ki.

bartoktavasz_arturo_sandoval_001_c_jeremy_lock.jpgFotó: Arturo Sandoval © Jeremy Lock

JAZZ A MANGÓFA ALATT

„Szeretem a szabadságot – vallja minden idők egyik legelismertebb, idén 73 éves jazz-zenésze. – Azt gondolom, ez a legfontosabb érték az életben és a legszebb szó a szótárban.” Nem hiába választotta élete műfajának a jazzt. Arturo Sandoval kalandos életéből egyébként valóban készült mozi: Andy García játszotta őt a For Love or Country című alkotásban. Természetesen a mester maga szerezte a film zenéjét, amelyért egy Emmy-díjat is bezsebelt.

Sandoval 1949-ben született Havanna külvárosában, Artemisában, egy rendkívül szegény család sarjaként. Saját bevallása szerint házukban padló sem volt, a piszkos földön jártak. A rokonságban senki nem kötődött a zenéhez, de még a művészetekhez sem. Ő maga egy kis, városi rezesbandában kezdte.  Azt ajánlották neki, látogasson el egy idős férfihoz, akiről az a hír járta, hogy elég jó trombitás. A modortalan öregember azonnal, pár hang lejátszása után elzavarta, hiszen a kis Arturo még alig tudta megszólaltatni a hangszert. Egyetlen jótanácsa felé az volt, hogy adja fel, mert sosem lesz belőle zenész. Arturo sírva baktatott hazafelé, majd egy mangófa alatt megmakacsolta magát, és addig fújta a trombitáját, amíg sebes nem lett tőle a szája.

Pályájának tragikusan emblematikus pillanata volt, amikor 1971-ben, háromévnyi kötelező sorkatonai szolgálatát hirtelen felváltotta a börtön. Kiskatonaként készülékén titokban hallgatta a Voice of America nevű rádió Jazz Hour műsorát, amikor tetten érték őt „az imperialisták zenéjével”. Az eset persze nem csorbította lelkesedését: a műfaj leginnovatívabb képviselőjeként a 70-es évek közepétől kezdve azon dolgozott, hogy szülőhazája afrokubai zenei hagyományaival élénkítse a jazzt.

JAZZ A KUBAI KLUBOKBAN ÉS AZ USA-BAN

Katonai szolgálata után, 1973-ban alapította a nemzetközileg is elismert, Irakere nevű együttest. Mivel a műfajt továbbra is tiltotta a hatalom, hivatalosan „kísérleti kubai zenét” mímeltek, ami valójában a latin és a nyugati irányzat, a kubai és a klasszikus népzene, valamint a rock ’n’ roll kevercse volt. Ezt a mixet játszották a klubokban, elrejtve az eredeti szándékot, tudván, hogy ők bizony mégiscsak a szerelmetes jazzt csalják elő a hangszerekből.

Az Irakere rövid úton elvarázsolta a világ zenerajongóit. 1980-ban Grammyt is nyertek, méghozzá „A legjobb latin felvétel” kategóriájában.

1977-ben élete legszerencsésebb fordulata következett be: találkozhatott hősével, a jazzpápa Dizzy Gillespie-vel. Az amerikai trombitás Havannában járt turnéja során, amikor Arturo – aki éppen csak két évvel azután született, hogy Gillespie a világon elsőként latin hatásokkal színesítette a műfaj amerikai ősét – cselhez folyamodott, és barátja lepukkant kocsijával sofőri szolgálatot ajánlott fel idoljának. Mindeközben azonban zenei ambícióit titokban tartotta, egészen estig, amikor is Gillespie megpillantotta őt a backstage-ben a trombitájával. A két zenész között ­ mentor-mentorált kapcsolat szövődött, mely Gillespie haláláig és még tovább is tartott... Sőt, a mester volt az, aki segített Sandovalnak disszidálni az akkor már politikailag élhetetlen Kubából az Egyesült Államokba, ahol végre azt a muzsikát játszhatta, amit akart, olyan hangosan, ahogy csak akarta.

Arról, hogy a mai napig milyen mélyen része az életének Gillespie, az amerikai közszolgálati rádiónak, az NPR-nak mesélt. „Abban a pillanatban, hogy a hangszert a számhoz illesztem, és improvizálni próbálok, felnézek az égre, és megkérdem: Diz, mit szólsz ehhez? Jó ez így, vagy változtassak valamin? Mindig hallom magamban a válaszát.” Példaképének 2013-ban külön lemezt is szentelt, Dear Diz (Everyday I think of you) címmel. Hasonlót alkotott már korábban is: 2003-ban számos bálványa, így többek közt Roy Eldridge, Chet Baker és Fats Navarro előtt tisztelgett a Trumpet Evolution barázdáin. A Jazz Times elismerően írt ekkor arról az elmélyült kísérletezésről, amellyel a stílusok széles skáláját lehozta.

Sokszínűségére jellemző, hogy nem csak választott műfajában alkot. A klasszikus zenének is szívesen hódol, és remek zongorista. Ezt 1994-es, The Classical Album című lemezén is sikerrel mutatta be, de olyan zenekarokkal való együttműködésében is, mint például a London Symphony Orchestra. Ráadásul 70 felett sem kényelmesedett bele a műfajba. Új, fiatal előadók felé nyit, mint Pharrell Williams, Ariana Grande, Josh Groban vagy éppen a latin pop csillagai. Szintén hasonló szándékról szól 2018-as, Ultimate Duets című lemeze, amelyen Stevie Wonder és Plácido Domingo is szerepet kapott.

JAZZ A SZTRATOSZFÉRÁBAN

„Amikor rátalálsz egy remek dallamra, két hang lejátszásával elkápráztathatod az egész világot. Ha a dallam rossz, kétmillió hangjeggyel sem fogod lekötni az emberek figyelmét.” Ez Sandoval hitvallása. De hogyan látják őt kritikusai? A Rolling Stone indiai kiadásának újságírója szerint színpadi jelenléte magnetikus, a közönség pedig egyszerűen a tenyeréből eszik. Az artsfuse.org kritikusa kiemeli, milyen mély a tudása a harmóniákról és bátor a hozzáállása az akkordváltásokhoz. Elképesztő regiszterekben mozog a játéka: négy oktávnál többet csak kevesen képesek átfogni, ő azonban még ennél is feljebb lép, kritikusai szerint egyenesen a sztratoszférába emelkedik. Ez játékának egyik legismertebb védjegye.

A kubai mester 2015-ben lépett először a Müpa színpadára. Most a Bartók Tavasz keretén belül május 3-án a debreceni Kölcsey Központba, majd május 4-én a győri Olimpiai Sportparkba látogat, hogy zenekarával ismét elkápráztassa a hazai közönséget. Sandoval koncertjei a zene szárnyalása mellett mindig egyszerre szólnak a személyes szabadság ünnepéről is. „Azt szeretném, ha az emberek egyszerűen úgy emlékeznének rám, mint valakire, aki szerette a zenét – vallott pár éve a JW Peppernek életműve kapcsán. – A zene a mindenem. Bármit, ami jólesik a fülnek, nagy kedvvel hallgatok, és vágyom arra, hogy megtanuljam. Visszanézve az életemre egyetlen jótanácsot tudok adni: azzal foglalkozz, amivel szeretnél, ne pusztán azzal, amire úgy érzed, hogy képes vagy.”

Mutass kevesebbet

Ajánló

BARTÓK TAVASZ NEMZETKÖZI MŰVÉSZETI HETEK

A Bartók Tavasz 2022 áprilisában a hazai és nemzetközi művészeti élet meghatározó alkotóival, világhírű társulatokkal, lenyűgöző szólistákkal, különleges bemutatókkal várja a kultúrarajongókat Budapesten és az ország nagyvárosaiban.

 

süti beállítások módosítása