A Guadalupe-bazilikától a leghíresebb operaszínpadokig
A mexikói sztártenor, Ramón Vargas portréja

Ismét hazánkba látogat a világ egyik legismertebb és legelismertebb tenorja, Ramón Vargas. A hangjával lenyűgöző atmoszférát teremtő mexikói operasztár mesés utat tudhat maga mögött, hiszen a világ jóformán összes híres operaházában fellépett már, és az operairodalom szinte valamennyi nagy főszerepét elénekelte. Vajon hogyan válik egy mexikói kisfiúból világhírű operaénekes, milyen fontos ügyek mellett áll ki, és mely zeneszerző műveiben alkotott maradandót? Elmeséljük!

220503-05_ramon_vargas_004_c_lou_valerie_dubuis.jpgRamón Vargas, Fotó: Lou Valerie Dubuis

Az 1960-ban Mexikóvárosban született tenorra kisgyerekként figyeltek fel, így már kilencesztendősen a Guadalupe-bazilika gyerekkórusának szólistája volt. Később az Instituto Cardenal Mirandában tanult magánéneket, és itt is debütált. Gyerekkorára visszagondolva egy interjúban megjegyzi, bár nehéz lehet elképzelni, de nagyon is félénk kisfiú volt: „Az egyetlen dolog, ami egyensúlyban tartotta a személyiségemet, az éneklés volt. Ha énekelek, magabiztosabbnak érzem magam. Számomra ez a kommunikáció legegyszerűbb módja.” Miután 1986-ban Milánóban megnyerte az Enrico Caruso Énekversenyt, a bécsi Staatsoper stúdiójában folytatta tanulmányait, majd a Luzerni Színház operatársulatának tagja lett. A szerencse, a kivételes tehetség és a „jókor jó helyen” mágiája az ő történetében is fontos szerepet játszott, hiszen 1992-ben a New York-i Metropolitan Opera Lammermoori Lucia-produkciójában egyenesen Luciano Pavarottit helyettesítette, csodálatosan. Ezt követte a debütálás a milánói Scalában, ahol 1993-ban a Falstaff bemutatásának századik évfordulóját ünneplő új produkcióban Fenton szerepét alakította Riccardo Muti vezényletével, a többi pedig már történelem.

Rossini királya

Bár Vargas tényleg szinte mindent elénekelt, amit valaha megírtak egy tenornak, pályafutása során például több mint két tucat Verdi-szerepet játszott el, mégis van egy szerző, aki különleges helyet foglal el az életében. Vargas valójában Rossini királya: legendás szerepek és alakítások köthetők a nevéhez a híres zeneszerzőtől. Kevés tenort tudnánk felsorolni, akinek sikerült ennyit és ilyen minőségben énekelnie Pesaro szülöttének életművéből. Ugyanakkor Vargast arról is ismerhetik az igazán nagy operakedvelők, hogy nagy élvezettel nyúlt más zeneszerzők kevésbé ismert alkotásaihoz, így gazdag repertoárjában jelen vannak Antonio Salieri, Simon Mayr és Domenico Cimarosa művei is. Mindezek ellenére ha a neve szóba kerül, az operát ritkábban fogyasztó nagyközönség szívébe leginkább Donizetti Szerelmi bájitalának híres áriájával, a szívszaggatóan szép Una furtiva lagrima dallamaival lopta be magát.

A hangos sikerek útját tragédia is szegélyezte

Bár Ramón Vargas operaénekesi pályája az első perctől töretlenül sikeres, őt sem kerülték el a magánéleti tragédiák. Az orvosok hanyagsága miatt első fia, Eduardo a kilencvenes évek elején visszafordíthatatlan agykárosodást szenvedett. A műhiba után több helyen próbálták a fiút megmenteni és megoldást találni a gyógyulására, hétesztendős gyermekét mégis elvesztette. A tenor és felesége a kisfiú emlékére hozta létre az Eduardo Vargas Emlékalapot azzal a reménnyel és küldetéssel, hogy segítsen a hasonló helyzetbe került, egészségügyi okokból fakadóan nehéz sorsú gyermekeken, különösen Mexikóban.

220503-05_ramon_vargas_009.pngFotó: Coral von Zumwalt 

Számára az opera

Ramón Vargas az OperaWire-nek adott korábbi interjújában úgy fogalmaz, számára az a legfontosabb az operákban, hogy történelmi kontextusuk ellenére ma is aktuálisak. Tulajdonképpen mindig rímelnek a modern ember problémáira. A napjainkban is érvényes, generációkon átívelő témák mind ott lehetnek a szebbnél szebb operákban, és visszatérni egy-egy olyan emblematikus szerephez, amelyet évekkel korábban énekelt, izgalmas kihívás, hiszen az előadó élettapasztalata beépül a szerepbe. „Az általam megjelenített operakarakterek, szerepek számomra olyanok, mint a könyvek, amelyeket olvastam. Van, hogy az ember fiatalon elolvas egy könyvet, aztán amikor idősebb lesz, visszatér hozzá, és rájön, hogy teljesen más, mint amire emlékezett. Néha jobban megérted, néhány esetben pedig rájössz, hogy most már nem olyan jó, mint amikor évekkel ezelőtt olvastad” – mondja.

2015-2016_tavasz_160410_mozart_idomeneo_ramon_vargas_bbnh_btf_mupa_pj_0075.jpgRamón Vargas a Müpa színpadán, Fotó: Posztós János

Magyarországi estjeire az operairodalom legszebb áriáival, mások mellett Donizetti, Rossini, Mozart, Puccini és Verdi műveivel készül. Az utóbbi kettő kapcsán így fogalmaz: „Verdi egyedülálló a maga nemében. Műveiben nincs olyan szereplő, aki ne reflektálna a tetteire. Ez olyasmi, amit Puccininál nem találunk. Puccini zenéje pompás, de a karakterei irracionálisabbak, cselekedeteiket mindig az érzelmek táplálják. Verdi figurái intellektuálisabbak. Ha egy Verdi-hőst arra kérnek, hogy válasszon a szerelem és az erkölcsi értékek között, akkor az erkölcsi értékeket választja.” Ezzel a megállapítással lehet vitatkozni vagy egyetérteni, ahhoz azonban kétség sem férhet, hogy a mexikói tenor mindkét zeneszerző-óriás műveit ragyogóan szólaltatja meg, ebben pedig a Bartók Tavasz keretében idén májusban Debrecenben és Győrben is gyönyörködhetünk!

 

A bejegyzés trackback címe:

https://bartoktavasz.blog.hu/api/trackback/id/tr1317810677

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Mutass kevesebbet

BARTÓK TAVASZ NEMZETKÖZI MŰVÉSZETI HETEK

A Bartók Tavasz Nemzetközi Művészeti Hetek tucatnyi helyszínén 2024-ben is díjnyertes produkciók, világhírű előadók, magyarországi és ősbemutatók, nem mindennapi együttműködések, valamint a kortárs komolyzenétől a világzenén, a jazzen, a táncművészeten és a képzőművészeten át a könnyűzenéig saját műfajukban kiemelkedő alkotók várják a látogatókat.

 

Ajánló

süti beállítások módosítása