A bolygó innenső felén valószínűleg kevés ismertebb ember létezett a názáreti Jézusnál, és vélhetően olyan sem sok született, aki nagyobb hatással lett volna kultúránk alakulására. Nem csoda hát, hogy életének és halálának története napjainkig foglalkoztatja a hétköznapi embereket, filozófusokat, művészeket, hívőket és ateistákat egyaránt. Akár tanulságos meseként, akár erkölcsi példázatként vagy betű szerint követendő útmutatásként tekintünk Krisztus tanításaira és cselekedeteire, a keresztény kultúrkör vitathatatlanul jóval szegényebb lenne az alakja által inspirált művészeti alkotások sokasága nélkül. Húsvét közeledtével ezek közül is főleg a passiókra érdemes nagyobb figyelmet fordítanunk, annál is inkább, mert a téma bizony napjainkban is tartogat meglepetéseket!
Passió a zenében
A passió Krisztus szenvedésének története az utolsó vacsorától a kereszthalálig, amelyet az evangélisták szövegeiből ismerünk. A Megváltó utolsó óráinak megrázó eseményeit az azóta eltelt két évezredben megszámlálhatatlanul sokan és sokféleképpen dolgozták fel, ezek közül gyaníthatóan a képzőművészeti, zenei és filmalkotások a legismertebbek. Leonardótól Caravaggión, Michelangelón, Tizianón és Rubensen át Salvador Dalíig és Mel Gibsonig rengeteg alkotó választotta témájául ezt a vidámnak nem nevezhető, ám a végén mégis elemi tanulságokat és reményt hordozó történetet.
A passió zenei műfajként már a 4. század óta létezik, kezdetben egyszólamú gregorián dalok, a 15. század közepe táján már többszólamú megzenésítések formájában; virágkorát kétségtelenül a barokk hozta el, Johann Sebastian Bach János- és Máté-passióját pedig ma már a zenetörténet csúcspontjai között tartjuk számon.
Az úgynevezett Brockes-passió
Ha passióról van szó, elsőként alighanem Bach már említett lenyűgöző remekművei jutnak eszünkbe, ám érdemes tudni, hogy a műfajnak akadnak más, a koncerttermekben ugyan ritkábban hallható, mégis rendkívüli jelentőséggel bíró képviselői is. Ilyen Georg Friedrich Händel 1710-es évek második felében írt, úgynevezett Brockes-passiója, amely szövegírójáról kapta a címét. Úgyszintén a hamburgi író, költő, Barthold Heinrich Brockes 1712-ben Der für die Sünden der Welt gemarterte und sterbende Jesus (A világ bűneiért kínhalált szenvedő Jézus) címmel megjelent passiókölteményét zenésítette meg Georg Philipp Telemann, akinek változata 1716. április 2-án csendült fel először a Frankfurt am Main-i Barfüßerkirche falai között, hogy azután meghódítsa Augsburg, Lipcse és Hamburg közönségét is.
Brockes szövegének alapja a négy evangélium – legnagyobbrészt Máté evangéliumának 26–27. fejezete –, és rövid idő alatt meglehetős népszerűségre tett szert, amit jól alátámaszt, hogy a már említett két komponista mellett például Reinhard Keiser, Johann Mattheson és Gottfried Heinrich Stölzel is megzenésítette. Sőt, a költemény még Bach figyelmét is felkeltette, aki be is emelt belőle néhány részletet a János-passióba.
Bach, az evangélisták és Mendelssohn
A mai napig nem tudhatjuk biztosan, hogy összesen hány Bach-passió létezhetett egykor, hiszen a zeneszerző munkáinak vélhetően elég nagy hányada lett az enyészeté. Hogy pontosan hány mű veszett oda, és melyek voltak ezek, arról korántsem egyezik a zenetörténészek véleménye, mindössze annyi bizonyos, hogy a Márk-passió megalkotása hosszú éveken át foglalkoztatta Bachot, a darabnak azonban sajnos csupán a librettója maradt fenn, a zenei anyag – e pillanatban úgy tűnik – örökre elveszett. Hatalmas szerencse, hogy a komponista egyik legkiemelkedőbb művének tartott Máté-passióval ugyanez nem történt meg, mert bár Bach halála után egy időre feledésbe merült, Felix Mendelssohn-Bartholdynak hála, a mű az eredeti bemutató után száz évvel, 1829-ben újra megszólalhatott. Igaz ugyan, hogy a kor előadói gyakorlatához igazítva jócskán megkurtítva, de a hallgatóság körében így is páratlan sikert aratott.
Bach másik fennmaradt, szintén közkedvelt passiója, a János evangéliuma alapján írt egyházzenei anyag korábban keletkezett, megszületésének körülményei azonban homályba vesznek. A bemutatóra nagypénteken, a zeneszerző első Lipcsében, a Thomaskirche karnagyaként töltött évében került sor. Később Bach többször is átdolgozta, módosította a művet, amelyet leggyakrabban ma is az élete utolsó éveiben általa „jóváhagyott” változatban hallhat a közönség.
Egy régi újdonság és egy fantasztikus felfedezés
Arra valószínűleg csekély az esély, hogy a zenetudósok valahol rábukkannak Bach eddig elveszettnek tartott passióira, de szenzációknak így sem vagyunk híján! A Bartók Tavasz közönsége hamarosan egy olyan mű legújabb kori premierjének lehet tanúja, amelyet – nem tévedés – közel háromszáz éve nem adtak elő! A Brockes kapcsán már említett, Bach által is nagyra tartott Gottfried Heinrich Stölzel 1727 nagypéntekére komponált darabja, a Jézus, a jó pásztor, aki szenved és meghal az elveszett bárányért ugyanis gyakorlatilag évszázadokra feledésbe merült, de most Gyöngyösi Leventének, Illényi Péternek és Mészáros Péternek köszönhetően végre újra megszólalhat! Ez pedig nem kevesebbet jelent, mint hogy zenetörténeti pillanatoknak lehetnek részesei azok, akik április 7-én ellátogatnak a Pesti Vigadóba Vashegyi György és együttesei, a Purcell Kórus és az Orfeo Zenekar, valamint a régizenében járatos szólista vendégeik, Megyesi Zoltán, Komáromi Márton, Kovács Ágnes, Szutrély Katalin, Balogh Eszter, Bárány Péter és Najbauer Lóránt előadására.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
