Az audiovizuális elektronikus zene megkerülhetetlen személyiségének április 6-i koncertje egyszerre kényezteti majd a fület és szemet, hiszen a japán művész live setjeinél a hang és a látvány olyan szoros egységként jelenik meg, hogy a néző-hallgató nem is tudja eldönteni, vajon a mérnöki módon eltervezett akusztikus folyamatok generálják-e a szédítő látványt, vagy épp fordítva. Most elárulunk néhány érdekességet róla!
Fotó: Ryo Mitamura
-
A kortárs japán elektronikus zene egyik legnagyobb alakja, jelenleg Párizsban él és alkot. A zene mellett vizuális művészként is tevékeny.
-
Zenei stílusa nehezen meghatározható, munkáiban fontos szerephez jut a zaj, emellett gyakran olyan frekvenciákon szólaltat meg hangokat, melyek alig hallhatóak az emberi fül számára.
-
Első nagylemezét 1995-ben jelentette meg 1000 Fragments címmel.
-
Szólómunkái mellett szívesen dolgozik más előadókkal: adott már ki közös anyagot Carsten Nicolaijal, Christian Marclay-vel, valamint a Dumb Type kollektívával.
-
2007 óta folyamatosan vannak kiállításai a világ számos pontján – installációi többek között Amszterdamban, Párizsban, New Yorkban, Montrealban, Sydney-ben, Madridban és Londonban voltak láthatók.
-
Komolyan érdeklődik a matematika iránt. 2008-ban jelentette meg V≠L című képzőművészeti sorozatát, melyet a harvardi matematikussal, Benedict Gross-szal folytatott beszélgetései ihlettek.
-
Művészetében fontos szerepet kap a matematikai modellek révén vezérelt hang- és képáramlás.
-
2014-ben a genfi központú CERN, vagyis az Európai Nukleáris Kutatási Szervezet rezidens DJ-je lett.
-
2021-ben Budapesten került sor a Techno Worlds című kiállításra, melynek keretein belül Ryoji Ikeda képeit is bemutatták.
-
Legutóbbi, Ultratronics című lemeze 2022 decemberében látott napvilágot.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.