Noha Bartók Bélát ma elsősorban zeneszerzőként és népzenekutatóként tartjuk számon, zongoristaként is a 20. századi magyar zenei élet megkerülhetetlen alakja. Előadóművészi karrierje az első világháború után ívelt fel, amikor 15 országban több mint 300 koncerten játszott, turnézott például Angliában, Franciaországban, Németországban, Hollandiában, Svájcban és Olaszországban. A zongoraművészi minőség Bartók számára szervesen összekapcsolódott többi zenei tevékenységével, különösen az oktatással és a komponálással.
Bartók Béla a 20. század egyik legjelentősebb zongoristája volt. Éppúgy játszotta barokk mesterek darabjait, mint kortársai, Claude Debussy vagy Kodály Zoltán műveit. Amilyen széles sávot fedett le repertoárja a zenetörténetből, olyan otthonosan mozgott különféle műfajok kontextusában is: adott szólókoncerteket, játszott különféle formációkra írt kamarazenét, kísért énekeseket, de versenyművek szólistájaként is színpadra lépett. Koncertműsorainak összeállítása nemcsak éppen aktuális előadóművészi érdeklődését követte, hanem szorosan kapcsolódott tanári és zeneszerzői hivatásához is. Pályája kezdetén ahogy komponistaként, úgy zongoraművészként is elsősorban a 19. századi romantikus szerzők virtuóz repertoárjához vonzódott: gyakran szólaltatta meg Schumann, Chopin és természetesen Liszt Ferenc darabjait. Ezután fokozatosan a régebbi és újabb zenék irányába fordult, folyamatosan tágítva a szisztematikusan tanulmányozott és előadott művek körét.
Forrás: BTK Zenetudományi Intézet Bartók Archivuma
Zongorázása „sallangtalan volt, minden hangja sűrített lényeg” – írta róla a nála valamivel fiatalabb zongoraművész, Hernádi Lajos. Egy másik zongorista, Frid Géza azt hangsúlyozta, hogy kompozícióihoz hasonlóan zongorajátéka is „a megújhodás jegyében állott, nem ismerve a rutint”. Bartók a versenyművek közül fiatalabb éveiben Beethoven Esz-dúr zongoraversenyében szerepelt, később első két zongoraversenyének szólóját játszotta, majd alkalmanként Bach- és Mozart-művekben lépett fel szólistaként. Különösen izgalmas lehetett az az 1937-es hangverseny, amelyen Bach három csembalóra írt concertóit Dohnányi Ernővel és Edwin Fischerrel közösen adta elő. Rendszeresen koncertezett a legkiválóbb, nemzetközi hírű magyar hegedűművészekkel, köztük Arányi Jellyvel, Székely Zoltánnal, Szigeti Józseffel és Zathureczky Edével, akikkel Bach, Mozart és Beethoven kíséretes szonátái mellett saját darabjait, például szonátáit és rapszódiáit is műsorra tűzték. Bartók zongorajátékát több mint kilencórányi hangfelvétel őrzi, amelyekből nemcsak előadói stílusát ismerhetjük meg, hanem saját műveinek mélyebb megértéséhez és interpretációjához is közelebb juthatunk.
Közel három évtizeden át, 1907-től 1934-ig (amikor a Magyar Tudományos Akadémiára távozott, hogy a népzenei gyűjteményt kiadásra készítse elő) tanította a Zeneakadémia zongora szakos növendékeit. Ehhez a tevékenységéhez kapcsolódott Bach, Haydn, Mozart és Beethoven zongoraműveinek általa jegyzett, részben oktatási célokra szánt közreadása is. A zene- és ezen belül a zongoraoktatás iránti mély elkötelezettségéről két leghíresebb pedagógiai műve, a Mikrokozmosz és a Gyermekeknek sorozat is tanúskodik. Zongorára készült műveiből nemcsak zeneszerzői zsenialitása, hanem a hangszer bensőséges ismerete is sugárzik.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
