Bartók Tavasz Nemzetközi Művészeti Hetek

A Circa társulat táncosainak emberfeletti akrobatikus képessége már nézők millióit nyűgözte le szerte a világban. Stravinsky Tavaszi áldozat című remekműve a koncertszínpadok megrázó erejű kedvence, ám áprilisban eljön az idő, hogy megcsodálhassuk, milyen, amikor az újcirkusz ausztrál hősei dolgozzák fel a kompozíciót, és a mű egy kortárs cirkuszi előadás „porondján” csendül fel. Egyetlen szóba sűrítve? Zseniális! Elmeséljük, hogy miért.

Circa társulat, Fotó: Pedro Greig

„A cirkuszban ahelyett, hogy szavakkal kommunikálnánk, a létező legvarázslatosabb eszközzel tehetjük ezt meg. Az emberi testtel, amely képes fájdalomról és örömről, reményről és elkeseredésről, szeretetről és veszteségről, bátorságról és félénkségről mesélni.” Így hangzik egy szerelmes levél részlete a cirkusz műfajához – ahogyan azt az ausztrál Circa társulat megfogalmazza. A brisbane-i csapat 2004 óta több mint másfél millió nézőt varázsolt el a bolygó 40 országában – léptek már fel New York, London, Berlin és Montreal emblematikus táncszínpadain. Az újcirkusz műfajának világszerte elismert képviselői ők: előadásaikban a mozgást, a táncművészetet, az akrobatikát és a cirkuszi elemeket gyúrják össze egyetlen összművészeti kifejezési formává. A legtávolabbi pontig feszítik a műfaj határait, hogy ebből a szélsőséges fizikalitásból mégis valami megindítót hozzanak létre. Ella Baff, a Jacob’s Pillow amerikai táncfesztivál egykori vezetője így fogalmaz a társulattal kapcsolatban: „A műfaj összes tradícióját elénk tárják, és mindeközben tűpontos koreográfiát is láthat a közönség. Átütő élmény nézni őket! Elképesztő ez a merészség, nézőként mégis könnyen tudunk azonosulni azzal, amit a színpadon látunk. Egyszerre szofisztikált és nagyon is tiszta, semmihez sem hasonítható, amit a társulat művel.”

Kódnyelv a testrészek alakzataiból

A Circa tagjai különböző háttérből érkeztek: van, aki tornászként kezdte, van, aki a modern tánc irányából jött, de olyan is, akit a breaktánc vagy éppen a szinkronúszó múlt tesz tehetséges „circássá”. Ha éppen Ausztráliában töltenél egy kis időt, még tanulhatsz is tőlük: tréningeket tartanak Brisbane-ben, melyekhez bármely generáció tagja csatlakozhat. A társulat művészeti vezetője, Yaron Lifschitz, aki színházi rendezőnek tanult, vitt már színpadra operát, prózát és fizikai színházi előadást is, hogy végül az újcirkusz műfajában találja meg leghőbb szakmai ambícióit. Ahogyan ő fogalmazott a Sideshow cirkuszmagazinnak adott interjújában: a filozófiai és költői tartalomban gazdag előadások létrehozása az igazi szenvedélye, és ebben a cirkusz tradicionális nyelvezete segíti leginkább. „Egy művészeti alkotás alapvető elemei érdekelnek elsősorban: a vonalak, formák, ritmusok és súlyok. Ezek határozzák meg, milyen előadás születik végül. A formális dolgok hozzák létre az elemek közti szinergiát, amiből valami egészen új születik.” Szerinte a test eredendően költői és politikus. Ha például egy testrészt az egyik irányba tekersz, vagy kétszer a másik irányba, máris kifejezel vele valamit, mintha egy kódnyelvet hoznál létre. „Elképzelhető, hogy egy póznak számodra szexuális jelentése lesz, másnak ugyanaz az alakzat a hatalomról szól majd. Miközben csak annyi történt, hogy a táncos hajlított egyet a testén.”

Circa:Humans 2.0, Forrás: mondaviarts.org

A Circa régebbi előadási közül az egyik legismertebb a Humans, amelynek központi témája nem meglepő módon az emberi test tűrőképessége. Mekkora súlyt tudunk cipelni, hol van ennek a fizikai és lelki határa, és kiben bízunk meg annyira, hogy megosszuk vele ezt a súlyt? A Monteverdi zenéjére koreografált Il Ritorno a hiányról, a honvágyról és az elválásról mesél, a többszínpados Beyond pedig egy szürreális, mégis meglepően megindító, kabaréelemeket is felhasználó, egyes kritikusai szerint merészen feminista alkotás. Ez persze nem meglepő egy olyan előadástól, amelyben a női akrobata először egy, majd két férfit is a vállain egyensúlyoz.

Stravinsky cirkuszi köntösben

A Bartók Tavasz keretében április 17-én a csodálatos csapat végre újra Budapesten varázsolja el a közönséget, méghozzá Sacre című előadásukkal, melyet tavaly mutattak be a La Comète - Scène Nationale de Châlons-en-Champagne és az ausztrál Merrigong Theater Company felkérésére. A társulat saját szavaival élve: költői gyengédség veszi majd le lábáról a Fesztivál Színház nézőit. És hogy mire számíthatunk? Nyers érzelmekre és a fizikai erő lélegzetelállító hatására, testek robbanékonyságára egy lebilincselő rituáléba zárva.

Circa: Sacre, Fotó: Pedro Geig

A Circára jellemző, hogy szabadon és bátran választja ki a produkciók zenei alapjait, a klasszikusoktól Nat King Cole-on át egészen a kortárs elektronikus zenéig. Most Stravinsky alapműve, a Tavaszi áldozat kap játékos, fekete humorral fűszerezett, pulzáló feszültséggel teli színezetet tíz akrobata-táncos előadásában, az előadás első részében pedig a francia kortárs zeneszerző, Philippe Bachman kompozícióját is hallhatjuk.

Vajon mit szólna a Tavaszi áldozat 1913-as bemutatójának közönsége, akik a balettlegendárium szerint felháborodott botrányt csaptak a kakofónnak ítélt zenemű és Nizsinszkij kortárs koreográfiája miatt, ha tudnák, hogy Lifschitz a cirkusz színpadára álmodta az azóta persze klasszikussá érett darabot? A művészeti vezető nem kisebb kérdésre válaszol táncban, mint hogy mi köze az isteni létnek az emberiség kapcsolódásaihoz, a bennünk rejlő szexuális vágyakhoz és alapvető kapcsolatokhoz. A vizionárius mű – hadd idézzük még egyszer a társulatot – „utat talál magának az érzelmeink között, és mélyen felkavarja a lelket”. Egy ausztrál kritikusa szerint a Sacre a legelső pillanattól fogva felvillanyozó, már akkor is, amikor még csak sziluettek suhannak át az alig megvilágított színpadon. A tempós előadás később sem ereszti a nézőt, a táncosok magasról (szó szerint...) tesznek a gravitációra, és az emberi testek által létrehozható összes formát elénk tárják, hogy lélegzet-visszafojtva figyelhessük őket és közben önmagunkat!