Idén tavasszal eljön az idő, hogy leszámoljunk minden előítélettel, ami csak a jazz műfaja kapcsán felmerülhet, olyannyira, hogy aki inkább a klasszikus vagy kortárs zenéért, az operáért, a hiphopért vagy éppen a punkért lelkesedik, az is talál kapcsolódást a Bartók Tavasz egyébként jazzalapokra épülő koncertjeihez. A fesztivál fellépői kivétel nélkül a jazzvilág élvonalába tartoznak, a maguk területén igazi úttörők. Mutatjuk is őket sorban!
Branford Marsalis Quartet, Fotó: Eric Ryan Anderson
Branford Marsalis
A háromszoros Grammy-díjas amerikai szaxofonost, Branford Marsalist nem kell bemutatni a hazai közönségnek, hiszen kvartettjével már többször is megfordult Magyarországon. Zenekarának alapító tagjai, a zongorista Joey Calderazzo és a basszusgitáros Eric Revis több mint 30 éve játszanak együtt, de az újoncnak számító Justin Faulkner dobos is 2009 óta szerves része a csapatnak. A formáció mindig képes a megújulásra, ami egyenesen következik Branford bámulatosan sokoldalú és kísérletező személyiségéből. Bár joggal gondolhatjuk, hogy egy New Orleans-i jazzénekesnő és egy zongorista fiaként az ember már jazz-zenészként jön a világra, Branford története ennél mégis árnyaltabb képet mutat. Jóllehet édesapja zongoratanárként jelentős számú New Orleans-i fiatalból és Branford szinte valamennyi testvéréből (Jason, Wynton és Delfeayo Marsalis) sikeres jazz-zenészt faragott, a világhírű szaxofonos határozottan állítja: ő épp olyan lelkesedéssel játszik klasszikus zenét, mint jazzt. Ezt bizonyítja, hogy gyakorta lép fel szólistaként a világ legnagyobb klasszikus együtteseinek élén, gazdag komolyzenei repertoárján Debussy, Glazunov, Ibert, Mahler, Milhaud, Rorem és Vaughan Williams művei is szerepelnek. És ha a sokszínűségről van szó, akkor nem mehetünk el szó nélkül amellett a közel 15 év mellett sem, amíg Sting állandó zenésztársaként olyan meghatározó számokban hallhattuk őt játszani, mint a Roxanne vagy az An Englishman in New York. A Bartók Tavaszon ízelítőt kaphatunk a Branford Marsalis Quartet legújabb, The Secret Between the Shadow and the Soul című albumából, de emellett valami igazi ínyencséggel is készülnek. Az utóbbi időben a zenekar megmerítkezett az autentikus magyar népzenében, és az ennek hatására született darabokat is meghallgathatjuk április 2-án a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben.
A WorldService Project tényleg azok közé a fellépők közé tartozik, akik sehogy sem préselhetőek bele a jazz szorosan vett műfaji kategóriájába. Ők nemcsak hangzásvilágukkal törik át a jazz kereteit, de azzal is, hogy számaik határozott állásfoglalásnak tekinthetőek bizonyos társadalmi-politikai kérdésekben. A csapat 2009-es indulása óta számtalan stílusban próbálta megtalálni igazi hangját, amihez korábban más, kortárs előadók jelentették az inspirációs forrást, és csak fokozatosan találtak rá az őket jellemző összetéveszthetetlen, karcos „punk jazz” hangzásra. Koncertjeikről a látványos show-elemek és a vokálos hangzás mellett nem hiányozhat a 2020-ban megjelent, Hiding in Plain Sight című lemezüket is maximálisan jellemző, zsigeri erő sem. Talán még senkinek nem sikerült olyan frappánsan jellemezni a zenekart, mint ahogy ezt a csapat frontembere, az énekes-billentyűs Dave Morecroft tette: „olyan, mint egy ketrecharc a Weather Report, Stravinsky, Meshuggah, Frank Zappa és a Monty Python között”. A világ szolgálatára hivatott zenekar látványos koncertjét a Budapest Music Centerben élvezhetjük április 2-án.
World Service Project, Fotó: WSP official
Kékszakáll
Furcsának, egyenesen tévedésnek tűnhet a cím a jazzprodukciók kontextusában, de határozottan állíthatjuk, hogy nem tévedésről, hanem egy igazi határátlépésről van szó. Sárik Péter (zongora), Fonay Tibor (nagybőgő) és Gálfi Attila (dob) nem kis kihívásra vállalkozott, amikor úgy döntött, hogy a Hollerung Gábor vezette Budafoki Dohnányi Zenekarral összefogva új köntösbe öltözteti Bartók egyetlen operáját, A kékszakállú herceg várát. Az ötlet onnan indult, hogy Sárikék az elmúlt évek során egyre több Bartók-mű jazzváltozatát készítették el. Ennek a személyes rajongáson túl az egyik legfőbb oka, hogy tapasztalatuk szerint Bartók zenéje különösen alkalmas arra, hogy a jazz formanyelvén is megszólalhasson. A kékszakállú herceg vára több mint egy évszázada nem hagyja nyugodni a zenészek fantáziáját. Ez egyfelől annak köszönhető, hogy tagadhatatlanul a zeneszerző egyik legmisztikusabb szerzeménye, másfelől pedig témáját tekintve az emberi jellem örök érvényű esendőségére világít rá. Az áthangszereléssel az alkotóknak az a nem titkolt szándékuk volt, hogy a friss hangzásvilág segítségével egyre szélesebb közönségréteg számára tegyék könnyebben befogadhatóvá az eredeti zeneművet. Judit szerepében Miksch Adriennt, Kékszakállúként pedig Cser Krisztiánt köszöntheti majd a közönség. Egészen biztos, hogy az operabarátok és a jazzrajongók tábora egyaránt szeretni fogja a végeredményt.
Jaimie Branch: Fly or Die
Már a címből is érezhető, hogy a fiatal trombitaművész nem viccel! Napjainkban a jazzégbolt egyik legfényesebb csillagának elkönyvelt Jaimie Branch 2017-ben megjelent, Fly or Die című albumával és azonos nevű zenekarával robbant be a köztudatba. A kritikusok az avantgárd absztrakció, a dallam és a groove zseniális egyensúlya miatt a Fly or Die-t az évtized egyik legizgalmasabb jelenségeként emlegetik. Az amerikai zenész-énekesnő minden tekintetben igazi felforgató. A 2018-as Jazzfest Berlinen meghökkentően laza megjelenésével és briliáns hangszertudásával azonnal felkavarta az állóvizet. Bár a kritikusok Branch zenéjét beleerőltették a punk jazz műfaji skatulyába, és a korábban punk rocker öntudattal megáldott énekesnő ez ellen nem tiltakozott, a Fly or Die lemezeket hallgatva érezzük, hogy ennél többről van szó. Kreatív és szókimondó alkotó, aki a társadalmi-közéleti színtéren játszódó eseményekkel kapcsolatos állásfoglalását a zenében fejezi ki, és nem elégszik meg az éles, néha disszonáns hangzással, de a cél érdekében sokszor reszelős, kiáltásszerű énekhangját sem fél bevetni. Áprilisban csapatával, a csellista Lester St Louis, a nagybőgős Jason Ajemian és a dobos Chad Taylor társaságában érkezik Budapestre, hogy a fesztivál talán legprogresszívebb előadóiként a Budapest Music Centerben lépjenek színpadra.
Uri Caine: Bartók Project
Budapesti fellépése alkalmából a kiváló amerikai jazz-zongorista és zeneszerző a műfaj olyan kimagasló hazai zenészeivel lép színpadra, mint a cimbalomművész Lukács Miklós, Szandai Mátyás nagybőgős és a hegedűművész Várallyay Petra. Uri Cainnél mindez nem szokatlan. A rendkívül sokoldalú zenészt a világ minden táján, a legkülönbözőbb formációkkal és stílusban hallhattuk már koncertezni: trióban, vonósnégyessel, nagy együttesek élén és nemegyszer szólistaként. Bedrock nevű triójával drum and bass-, jungle-alapú zenét játszik, míg Mahler-, Wagner-, Mozart- és Bach-projektjeivel kedvenc szerzőinek zenéjét dolgozza át meglehetősen szabad felfogásban és hangszereléssel. Caine azon kevés előadók egyike, akiknél az átdolgozás hallatán nem az eredeti anyaggal való összevetés jut eszünkbe. Ennek oka, hogy csak azon szerzők műveit veszi alapul, akik inspirálják saját zeneisége kiteljesítésében. Így bár a forrás tisztán érzékelhető, a megszülető zene leginkább Caine sajátos zenei világát tükrözi. A budapesti koncerten hallható Bartók Project olyan darabokból épül fel, amelyek a magyar zeneszerző gyűjtései által ismertté vált népdalokból és Bartók saját szerzeményeiből merítenek ihletet. A magyar csapat az amerikai szaxofonvirtuózzal, Chris Speeddel és Uri Caine állandó dobosával, Jim Blackkel egészül ki az április 10-i koncerten.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
