Bartók Tavasz Nemzetközi Művészeti Hetek

A művészek imidzséhez szinte kötelezően hozzátartoznak kisebb-nagyobb furcsaságok, különc szokások, babonák, amelyek hozzájárulnak különleges művek megszületéséhez, amelyekből akár ihlet is meríthető. A jelenség műfajfüggetlen: zeneszerzőktől a festőkig találunk meghökkentő rigolyákat a neves alkotókról szóló feljegyzésekben. Mutatunk néhány példát a legfurcsábbak közül. Borbély Zsuzsa írása.

Leonardo da Vinci már életében óriási hírnévre tett szert, így nem meglepő, hogy számos furcsaságot feljegyeztek róla. Többek közt azt, hogy mindössze napi négy órát aludt. Úgy vélte, az élet túlságosan izgalmas ahhoz, hogy alvással pocsékolja el az idejét. Az ébren töltött időben számos megbízását teljesítette, hajlamos volt azonban arra, hogy befejezetlenül hagyja műveit, mivel úgy gondolta, a műalkotás addig élő, amíg nem készül el teljesen. Vegetáriánus volt, sőt, olyannyira kímélte az állatokat, hogy kalitkába zárt madarakat vásárolt és engedett szabadon. Vonzódott a titkosíráshoz: nemcsak személyes üzeneteit és naplóját, de találmányai leírását is így jegyezte fel. Antoni Gaudí szintén vegetáriánus volt, igaz, ő gyerekkorától kezdve, törékeny egészsége miatt. A híres építész lelkes híve volt az újrahasznosításnak, a falakat és a mennyezetet rendszeresen díszítette törött csempékből készült mozaikokkal, ahogy ez a Güell parkban is látható. Hasonló technikát alkalmazott az általa tervezett Casa Batlló és a Casa Milà esetében is, ahol a kémények csillogó zöld színét borospalackok szilánkjai adják. Sajnos a megrendelő Milà család nem osztotta a művész nézeteit és nem érezte társadalmi rangjához méltónak ezt a megoldást, így a díszítés csupán néhány kéményen látható.

ROHADÓ ALMÁK ÉS ÖTVEN CSÉSZE KÁVÉ

Visszatérve a gasztronómiához: Honoré de Balzac saját bevallása szerint az elfogyasztott kávénak köszönhette hihetetlen munkabírását. Volt, hogy 16-23 órát is írt egyhuzamban, és napi ötven csésze feketét fogyasztott. „Az ötletek futólépésben masíroznak elő, mint egy hatalmas hadsereg zászlóaljai a legendás csatatérre, és megkezdődik az ütközet” – vallotta Balzac a kávé hatásáról. Egyes kutatók azonban úgy vélik, ez vezetett mindössze 51 évesen bekövetkezett halálához. Friedrich Schiller számára a rothadó almák illata hatott stimulálóan. Egy anekdota szerint a barátját meglátogató Goethe kis híján elájult a szagtól, amely az épp távol levő Schiller íróasztalán rohadó almákból áradt. Kérdésére kollégája felesége tájékoztatta, hogy azok a férje ihletét biztosító munkaeszközök. Agatha Christie almák iránti lelkesedését a fiktív írónő, Ariadne Oliver alakjában örökítette meg. A krimiíróról több történet is ismert, egyesek szerint mosogatás közben jöttek a legjobb ötletei, mások szerint a fürdőkádban ücsörögve és almát majszolva. Az mindenesetre biztos, hogy bár írásból élt, nem volt külön íróasztala – a fotósok folyton erről kérdezgették –, legjobban a konyhaasztalnál szeretett dolgozni. 

Vele ellentétben Ernest Hemingway és Virginia Woolf állva írtak, egy külön erre a célra kialakított íróasztalnál. A Búcsú a fegyverektől szerzője úgy vélte, így tisztábban tud gondolkozni és hatékonyabban tud dolgozni, Woolf pedig abban hitt, hogy ezáltal jelentőségteljesebb dolgokat tud írni. Más teóriák szerint minden tekintetben egy szinten akart lenni testvérével, Vanessa Bell-lel, aki festőként – természetesen – állva alkotott. Molnár Ferenc is ragaszkodott az asztalához. Első színdarabját, Az ördögöt a margitszigeti szálló egy kis, kerti vasasztalán írta, amelyet a darab sikere után megvásárolt, és attól fogva csak ezen dolgozott. Írni pedig csak éjjel tudott, vagy feketére festett szobában. Babonásan rettegett a haláltól, ezért nem készített végrendeletet és a gyászhíreket sem olvasta. Ugyancsak a siker hatására A doktor úr című darabja bemutatóján viselt frakkot vette fel minden további premierjére is.

BARTÓK BOGARAI

Bartók Béla gyűjtési szenvedélye nem állt meg a népdaloknál. Rovarokat, növényeket, csigákat, kagylókat és ásványokat is gyűjtött, sőt, tudományos igénnyel rendszerezte is őket. A rovartan és a népdalgyűjtés között ő maga von párhuzamot 1936-ban, utalva arra, hogy a gyűjteményépítés és a népzene kutatásának módszertanához épp a bogarászoktól vett példát: „Eddig csupán a daloknak mint különálló objektumoknak gyűjtéséről volt szó. Azonban ez nem elég. Mert ez olyan volna, mintha a bogarász vagy a lepkegyűjtő megelégednék a bogár- és lepkefajták összeszedésével és kikészítésével. De ha ezzel megelégszik, akkor gyűjteménye csak holt, az élettől elragadott anyag volna. Ezért az igazi természettudós nemcsak állatokat gyűjt és preparál, hanem az állatok életének minden legelrejtettebb mozzanatát is, amennyire csak lehetséges, tanulmányozza és leírja. (…) Ugyanilyen okok parancsolják a népzene gyűjtőjének, hogy az egyes dallamok való életének körülményeit töviről hegyére kikutassa.”

ZENESZERZŐK RIGOLYÁI

Erik Satie szigorú ét- és napirendet tartott, kizárólag fehér ételt fogyasztott: tojást, cukrot, sót, kókuszt, rizst és ehhez hasonlókat. A francia komponista mindennap pontban 7:18-kor kelt, 12:11-kor ebédelt, 19:16- kor vacsorázott és 22:37-kor feküdt le. Szenvedélyes, esernyőkre szakosodott gyűjtő is volt, száznál is több darabból álló kollekcióval rendelkezett. Igor Stravinsky kitömött állatokat gyűjtött, preparált állatai között voltak békák, madarak és majmok is. A hármas számot szerencsehozónak tartotta, a hármas kompozíciókat munkájába is becsempészte. A komponálás kapcsán a testgyakorlásban hitt. Ha elakadt a munkában, fejen állt egy kicsit, ami szerinte „pihenteti a fejet és kitisztítja az elmét”. Gustav Mahler számára az ihlethez a mindennapos hosszú séták voltak elengedhetetlenek, ezekhez még szélsőséges időjárási körülmények között is ragaszkodott. Ugyanakkor fóbiásan irtózott a macskáktól. Ha meglátott egyet, képes volt átmenni az utca másik oldalára, csak hogy elkerülje. Mahler emellett rettegett a kilences számtól, különösen attól, hogy szimfóniái közül eljusson a kilencedikig. Beethoven a Kilencedik szimfónia befejezése után hunyt el, ahogy Schubert és Dvořák utolsó szimfóniája is kilences, Bruckner pedig már be sem tudta fejezni rettegett sorszámú művét. Mivel a komponálást mégsem akarta abbahagyni nyolc szimfónia után, kiskaput keresett: következő művét nem számozta, hanem címmel látta el és dalciklusnak titulálta. A végzet azonban így is utolérte. Ahogy felesége, Alma fogalmazott egy levelében: „Nem érte meg, hogy a Kilencediket előadják, vagy hogy befejezze a Tizediket.”

Edvard Grieg norvég zeneszerzőnek is állatos babonája volt: kabátja zsebében mindenhová magával vitt egy apró békafigurát, akár komponált, akár vezényelt. Mielőtt fellépett a színpadra, minden alkalommal megdörzsölte a kabalát. Antonín Dvořák a vonatokért rajongott, a gőzmozdonyok hangját és szagát is imádta, nemcsak az utazást. Utazásai során minden alkalmat megragadott, hogy meglátogassa a helyi vasútállomást, ahol szívesen beszélgetett a masinisztákkal és a gépészekkel. Ebből a szempontból különösen amerikai útja volt nagy élmény számára, de Prágában is szinte naponta kijárt az állomásra figyelni a vonatokat. Ugyanakkor agorafóbiás volt, vagyis gyakran félt egyedül elhagyni az otthonát – az Újvilágszimfónia bemutatójáról például emiatt maradt le. Franz Schubert a barátokat gyűjtötte, akik termete miatt Gombácskának (Schwammerl) nevezték. Az állandó pénzzavarban lévő művésznek barátai biztosítottak szállást és ételt, hogy még zeneórák adásával se kelljen megszakítania az alkotást. A folyamatosan bővülő baráti kör tagjai szervezték a Schubertiádák néven elhíresült összejöveteleket, és ők is adták elő ezeken a zeneszerző darabjait. Robert Schumann egy saját fejlesztésű módszerrel próbálta ujjait megnyújtani, hogy javítson zongorajátékán, a házi praktika azonban örökre tönkretette a kezét. Jobb középső ujja meg is bénult, így csak a komponálás maradt számára. Végigtekintve a fenti listán, elgondolkodtató, hogy mi mindenből meríthető ihlet, és mi mindenből fakadhat a siker. Természetesen az elmaradhatatlan tehetséget és munkát leszámítva.

A cikk eredetileg a Bartók Tavasz Magazin 2025-ös kiadásában jelent meg.