Hamupipőke története a világ egyik legtöbbször feldogozott meséje. Ami nálunk Hamupipőke, az az angolszász nyelvterületen Cinderella, a németeknél Aschenputtel (vagy Aschenbrödel), az oroszoknak Zoluska (Золушка), a cseheknél Popelka, a svédeknek Askungen, franciául Cendrillon, spanyol ajkúaknál Cenicienta, az olasz csizma lakosainak pedig Cenerentola. Vannak, akiknek az 1950-es Disney-mese ugrik be először, mások a Grimm fivérek történetéből ismerik, és akadnak, akik a Prokofjev zenéjére koreografált balettre asszociálnak. Elmeséljük, hogyan tett szert a cipellőjét elhagyó szegény leány története ilyen népszerűségre.
A Monte-Carlói Balett Hamupipőkéje 25 éve varázsolja el a nézőket © Alice Blangero
Ókori gyökerek
A mese eredete egészen az ókorig, egy Rhodópisz nevű görög rabszolgalányig vezethető vissza. Egy madár felkapta Rhodópisz szandálját, és az egyiptomi király ölébe pottyantotta, aki később nőül vette őt. A történetet a görög földrajztudós, Sztrabón jegyezte le valamikor Kr. e. 7 és Kr. u. 23 között. De a Hamupipőke-sztori kulcselemei megjelennek a kínai költő, Duan Chengshi 860-ban publikált kötetében is; itt Ye Xian (vagy Yeh-Shen), a mostoha nevelte árva lány veszíti el cipőjét egy vásári bálban. Sőt, egyes források szerint még az amerikai őslakos indiánok mondakörében is találni hasonló utalásokat.
Mesék és mesemondók
Az első európai írott verzió 1634-re datálható, és az olasz Giambattista Basile költő és mesegyűjtő nevéhez fűződik, akinek Pentamerone – Lo cunto de li cunti (A mesék meséje) című gyűjteményében megjelenik a La gatta Cenerentola, vagyis Hamucicuska története, amelyet később a francia meseíró, Charles Perrault 1697-ben Hamupipőke, avagy a kis üvegcipellő (Cendrillon ou La petite pantoufle de verre) címmel dolgozott fel népszerű kötetében, a Lúdanyó meséiben (Les Contes de ma mère l’Oye). Itt jelennek meg először a történet ikonikussá vált elemei: az üvegcipő és a jótündér figurája. 1812-es, Gyermek- és családi mesék (Kinder- und Hausmärchen) című gyűjteményükben a Grimm fivérek, Jacob és Wilhelm Aschenputtel címmel jelentették meg saját változatukat, amelyben Perrault verziójához képest sokkal brutálisabb jelenetek szerepeltek. (Annak érdekében, hogy az üvegcipő illeszkedjen a lábukra, a mostohanővérek megcsonkítják saját magukat, majd büntetésül a madarak kivájják a szemüket.)
Könyvekből a színpadra
Hamupipőke természetesen a táncszínpadokat sem kerülte el. Az első dokumentált premiert 1813-ban Bécsben tartották, majd 1822-ben Londonban is bemutatták az első egész estés balettet, 1893-ban a Mariinszkij Balett Boris Fitinhof-Schell zenéjére mutatta be Enrico Cecchetti és Lev Ivanov koreográfiáját, amelynek részeként a főszerepet táncoló olasz balerina, Pierina Legnani először hajtotta végre a később legendássá vált 32 folyamatos fouetté forgást.*
A 20. század közepe óta a darabot legtöbbször Prokofjev zenéjére láthatjuk, melyet a Bolsoj Balett megrendelésére írt. (Sok évtizeddel korábban, 1870-ben a Bolsoj Csajkovszkijt is felkérte a feladatra, ám az akkor harmincesztendős zeneszerző eddig ismeretlen okokból – egyes források szerint a szűkös határidő miatt – röviddel a komponálás megkezdése után félbehagyta a munkát.) Prokofjev 1941 és 1944 között, több szakaszban dolgozott a művön, amelynek alapjául Perrault története szolgált. Eltökélt szándéka volt, hogy a tündérmesék bűvköréből kilépve zenéjével Hamupipőke emberi oldalát és érzéseit mutassa meg. A bemutatóra 1945. november 21-én került sor, az üvegcipellőt pedig a spicc-cipő váltotta fel.
Néhány évvel később Frederick Ashton a Sadlers’ Wells Balett számára készített koreográfiájában jelent meg először a komikum a mostohanővérek alakjában. A londoni Királyi Operaház 1948-as premierjén az egyik nővér szerepét Ashton maga táncolta, a darabot pedig később olyan társulatok mutatták be, mint a Joffrey Ballet, a Boston Ballet és az American Ballet Theatre (ABT).
Tündérmese 21. századi módra
A Monte-Carlói Balett 1999-ben bemutatott verziójában Hamupipőke és a herceg mesebeli románca helyett a szereplők emberi oldalára, sokszor szövevényes és bonyolult érzelmeire kerül a fókusz. A világhírű, Nijinsky-díjas koreográfus, Jean-Christophe Maillot a klasszikus tündérmesei elemeket hátrahagyva, a mai kor embere számára is érthető módon tárja fel a történet mélyebb rétegeit – mindezt a tánc, a mozdulatok artisztikuma és a látvány elképzelhető legmagasabb fokán kivitelezve
*A klasszikus balettben fouettének nevezzük azt az egy lábon végzett forgást, amikor a táncos 45 vagy 90 fokra emelt szabad lábának hirtelen irányváltásával fordul el.
A Bartók Tavasz programján a Les Ballets de Monte-Carlo Hamupipőke előadása két alkalommal, április 5-én és április 6-án lesz látható az Erkel Színházban.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
