García Lorca izzó szenvedéllyel írt a flamencotáncosról, akinek színpadi működését a bikával szembeszálló toreróéhoz tartotta hasonlónak: „A táncos dobogó szívének hibátlan összhangba kell hoznia mindent, a cipője hegyétől a szempillái rebbenéséig, a ruhája zizegésétől az ujjak szüntelen…
Korábbi tapasztalatainkra hagyatkozva bátran remélhetjük, hogy a végeláthatatlanul hosszú januárt követően megnyugtatóan kezdünk majd araszolgatni az enyhülést hozó tavaszi időszak felé. Hogy ne csak a rügyfakadás, az egyre későbbre tolódó sötétedés és a medvehagyma felbukkanása miatt legyen érdemes…